Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, illetve pártja egyedül maradt a határon túli magyarok szavazati jogának megvonásáért indítandó aláírásgyűjtéssel – mondta a határon túli autonómiaügyekben közreműködő miniszterelnöki megbízott az M1 aktuális csatornán.


Fotó: MTI, illusztráció

Szili Katalin úgy fogalmazott: aki ezek után szövetkezik ezzel a politikai erővel, annak vállalnia kell, hogy „nemzetietlenséggel” vádolják.
    
A miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta, a nemzet újbóli megosztását jelenti 13 évvel a 2004-es, a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazás után újra előállni ezzel a kérdéssel.
    
Szili Katalin szerint a DK akciója néhány hónappal az országgyűlési választások előtt elsősorban pártpolitikai célokat szolgál, politikai hasznot, szavazatokat szeretnének ezzel szerezni.
    
Kifejtette: egyféle állampolgárság van, és ehhez ugyanazok a jogok tartoznak, ebben már volt nemzeti konszenzus 2010 után.
    
A DK javaslatára utalva a miniszterelnöki megbízott azt mondta, ilyen felvetéssel azok a politikai erők élnek, amelyek beismerik, hogy 2004 óta nem tettek meg mindent a határon túli magyarokért.
    
Szili Katalin emlékeztetett, hogy egyéni jelöltekre a határon kívül élők nem szavaznak, csak listákra.
    
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke kedden jelentette be: aláírásgyűjtést indít azért, hogy ne szavazhassanak, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit.

(MTI)