A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint diákokat vezényelnek a határra „statisztálni a kormányzati kampányhoz”, ami szégyen.

Vadai Ágnes hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a Független Rendőr Szakszervezet információira hivatkozva azt mondta, hogy a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban tanuló teljes próbaidős állományt a határhoz vezényelték, méghozzá előzetes egyeztetés nélkül.

A diákok a hírek szerint nem kaptak sem enni, sem inni, sőt napidíjat sem, hogy legalább maguknak tudjanak ennivalót venni – tette hozzá. Eddig csak arról lehetett hallani, hogy a kormány „ehetetlen moslékkal” élelmezi a határon szolgáló rendőröket és katonákat, de van lejjebb, hiszen „szinte gyerekeket” visznek a határra, akiknek semmi sem jár – fogalmazott.

Hozzátette, ha igazak a hírek, akkor a diákok jövő január elejéig is maradhatnak a határon, a tavalyi télen pedig már lehetett látni, hogy a kormány mennyire becsüli a határon állomásozó magyar katonákat rendőröket: nem, hogy fűtött szállás, sokaknak még egy sátor vagy pokróc sem jutott.

A DK szerint a kabinetnek gondoskodnia kell arról, hogy a kivezényelt diákok tudjanak tanulni vagy szabadidős programokban vehessenek részt, dolguk ugyanis nem lesz. Az utóbbi időben a déli határon lényegében egyetlen egy menekült sem érkezett az országba, ráadásul „Soros Györgyöt sem látták a környéken lángvágóval ólálkodni” – fogalmazott Vadai Ágnes.

A DK Facebook-oldala a következő címmel tudósított Vadai Ágnes sajtótájékoztatójáról: „Méltatlan körülmények között, gyerekekkel védeti a határt Orbán Viktor”.

MTI, demokrata.hu