Fotó: MTI/Kovács Attila

Gréczy Zsolt (DK) Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök menekültjoga kapcsán kijelentette, Magyarországnak embercsempész kormánya és miniszterelnöke van. Orbán Viktornak egy köztörvényes bűnöző a szövetségese – hangoztatta a képviselő kedden az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásban.

Fotó: MTI/Kovács Attila

Kinek az érdekeit képviselte Orbán Viktor a macedón politikus befogadásakor? Mit tudhat Vlagyimir Putyin Orbán Viktorról? – tette föl a kérdést.

Szerinte ez az ügy maga „a kommunista tempó”, Hruscsov, Kádár és Tito rakosgatta így az embereket. Közölte, még egyetlen diktátor sem maradt hatalmon, Orbán sem fog maradni, eljön a számonkérés ideje.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára határozottan visszautasította a miniszterelnököt és a kormányt ért „becsmérlő szavakat”. Hangsúlyozta, a bevándorlási hivatal eljárása mindenben megfelelt a magyar és a nemzetközi jogszabályoknak, arról azonban részletes tájékoztatás nem adható. Szerinte a DK-nak fáj, hogy Macedónia is kerítést épített, mert az illegális bevándorlást akarják erősíteni.