A gyermekvállalás támogatásáról és az európai parlamenti (EP-) választásról volt szó hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.

Fotó: MTI

Arató Gergely (DK) szerint háborúban kevesebb gyerek születik, és úgy tűnik, ez az ország hadban áll, mert évről évre kevesebb gyerek születik. A kormánypártok a haza ellen vívnak háborút, amelynek vesztesei a gyerekek, a családok – közölte, hozzátéve, Gyurcsány Ferenc DK-elnök ezért hirdette meg hétpontos, családokat támogató programját.

Szerinte a javaslatuk az átlagcsaládoknak segítene, „a Gáboroknak és Zsuzsáknak”. A javaslatok között említette a „rabszolgatörvény”, a kilakoltatási moratórium eltörlését, a családi pótlék emelését, az otthonápolás munkaviszonyként történő elismerését. Be kell tölteni az összes gyermek- és háziorvosi körzetet, oktatási reform kell és be kell vezetni egy sávos közműminimumot – közölte.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint Gyurcsány Ferencnek és pártjának „elég vékony morális talapzata” van ahhoz, hogy bárkit is számon kérjen. Rámutatott, a szocialista kormányok törölték el az adókedvezményt, az otthonteremtési rendszert, csökkentették a gyes időtartamát. A gyermekvállalási kedv most 20 százalékkal magasabb, mint 2010-ben volt – tette hozzá. Azon véleményét is hangoztatta, hogy ha lehetősége lenne rá, a DK mind egy szálig eltörölné az elmúlt évek és a most bejelentett intézkedéseket.

Szólt arról, hogy Gyurcsány Ferenc felesége európai szintű családi pótlékot javasol, azaz Brüsszelre bízná a döntést, olyanokra bízná, akik szerint nincs szükség több magyar gyermekre, mert Afrikában születik elég és a népesedési problémákat megoldja a migráció. Szerinte mivel a DK támogatja a kvótákat, az elképzelt gyurcsányi családpolitika fő kedvezményezettjei a bevándorlók lennének. Ebből nem kérünk – hangoztatta.

A március 15-re tervezett ellenzéki demonstrációról azt mondta, a Gyurcsány-párt és a Jobbik „nagy politikai pásztorórája” előtt olyanokat mondott egymásra, hogy nácik, pokol, halál. Így jön létre két elvtelen politikai brigád „horrorkoalíciója” – fogalmazott, azt javasolva, kérjék meg Karácsony Gergelyt (Párbeszéd), hogy hozzon Unicumot, mert szükség lesz rá, hogy ezt az egészet elviseljék.