A Demokratikus Koalíció azt szorgalmazza, hogy az Európai Unió alkosson közös menekültügyi politikát.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Niedermüller Péter, a DK alelnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, ketté kell választani a bevándorláspolitikát és a menekültügyi politikát: minden tagállamnak joga van eldönteni, hogy kiknek engedi meg a letelepedést, a menekültügy viszont ettől független, az üldözötteknek, a háború elől menekülőknek joguk van nemzetközi védelmet kérni.

A DK szerint a közös menekültügyi rendszer kialakításhoz meg kell reformálni a dublini egyezményt és fel kell állítani az uniós menekültügyi ügynökséget. Nem tartják megoldásnak gyűjtőtáborok létrehozását Afrikában vagy a Balkánon, és azt javasolják, hogy akiknek elutasították a kérelmét, azokat a lehető leggyorsabban juttassák vissza a saját hazájukba. Hozzátette, hogy az így hazaszállított emberek reintegrációját uniós pénzekből kell finanszírozni. Emellett a menedékjogot kapott menekültek számára ki kell alakítani egy közös, európai integrációs modellt – mondta az EP-képviselő.

Indítványozta, hogy az EU nyújtson anyagi segítséget az afrikai országok számára, hogy azokat minél kevesebben akarják elhagyni.

Kérdésre Niedermüller Péter azt felelte, hogy támogatják a magyar jogállamiság helyzetéről szóló Sargentini-jelentés elfogadását.