Budapesten tartott előadást Douglas Murray, az Európa furcsa halála című bestseller szerzője. 
 

Képernyőfotó: echotv.hu


Képernyőfotó: echotv.hu

Az újságíró az európai migrációs válságról, valamint a nyugat-európai vezetők felelősségéről is beszélt az ECHO TV Napi aktuális című műsorában.

Mindenkitől azt kérik, hogy állja a cechet, azaz Angela Merkel, illetve az Európai Bizottság fogyasztását – így foglalta össze a népszerű író a 2015 óta zajló sorozatos sikertelen egyeztetéseket, amelyeket a migránspolitikáról folytatott az Európai Unió. Murray nem tartja hihetőnek Angela Merkel és Jean-Claude Juncker pálfordulását a migránskérdéssel kapcsolatban, hiszen ezek a politikusok már régen elveszítették hitelességüket.

Kiemelte: az európai vezetők részben elismerték a felelősségüket a 2015-ös migrációs válsággal kapcsolatban, de semmivel nem tudják garantálni, hogy az nem fog ismét bekövetkezni. Hibásnak nevezte azt a kommunikációt, miszerint a kelet- és közép-európai országoknak nincs joguk határaik megvédéséhez, illetve nem dönthetik el, hogy kik tartózkodhatnak a határokon belül.

Én nem hiszek abban, amikor a politikusok azt mondják, semmit nem tehetnek a migráció ellen. Nem arról van szó, hogy a határvédelem lehetetlen feladat, egyszerűen nem akarják megvalósítani – jelentette ki.

Úgy látja, hogy egyes vezetők saját népszerűségük, megítélésük javítására használják fel a migrációs válságot. Nyugat-Európában elterjedt gondolat, hogy hátrányos az erős határok mellett érvelni – tette hozzá.

Douglas Murray elmondta: a nyugat-európai média kezdi elveszíteni hitelét az emberek szemében. Az író aggodalmát fejezte ki ezzel kapcsolatban: „Ha az ember általánosan elveszíti a bizalmát a médiában, akkor mindenféle vad összeesküvéselméletek kezdik el behálózni az agyát”.

Az elmúlt évek választási eredményei szerinte komoly fenyegetést jelentenek Jean-Claude Junecker és Angela Merkel számára, akik a liberális világrend mellett foglaltak állást. Példaként említette a Brexitet, Donald Trump elnökké választását, valamint a magyar országgyűlési választás eredményét. Szerinte Angela Merkel jól tenné, ha felismerné: ha a többség mond valamit, akkor sokkal jobb megérteni, mint leteremteni a közvéleményt.

A teljes beszélgetést erre a linkre kattintva nézhetik meg.