Egyszerűbb és gyorsabb lesz a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok igénylése március 15-étől, és még több család számára lesz elérhető – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin két szerdán kihirdetett rendeletmódosítást ismertetett. Elmondta: egyebek mellett bevezetik a nyilatkozati elvet, amelynek az a lényege, hogy az igénylőknek nem kell minden dokumentumot beszerezniük, elég lesz büntetőjogi felelősségük tudatában nyilatkozatot tenniük. Az ügyintézési határidők rövidülnek, a már megkezdett otthonbővítésekre is lehet támogatást kérni, továbbá a külföldről hazatérő, itthoni tb-jogviszony nélküli magyar családok is kaphatnak csokot.

A csok népszerűségét jelzi, hogy eddig 68 ezer család, 280 ezer ember tudta már igénybe venni, 189 milliárd forint összegben – mondta.

MTI