Az Együtt szerint a kormány családtámogatásai nem jelentenek igazi segítséget, a családok éve pedig valójában a családok megvesztegetésére tett kísérlet.

Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a párt szerint elsősorban nem a harmadik vagy negyedik gyerek megszületésének támogatására van szükség, hanem azt kellene elérni, hogy az emberek egyáltalán elgondolkodjanak a szülővé váláson, vagyis legalább egy-két gyereket vállaljanak.

A nagycsaládosok jelzáloghitel-tartozásának mérsékléséről úgy vélekedett, hogy több millió embernek nem lakásvásárlásra, hanem megfelelő feltételek melletti lakásbérletre lenne szüksége. Ez segítené a mobilitást az országban és enyhítené a kialakult lakhatási válságot is – tette hozzá.

Megjegyezte, a jelzáloghitelek mérséklése csak a közös háztartásban gyereket nevelő párokra vonatkozik, a Fidesz tehát megint nem foglalkozik az egyedülálló szülőkkel.

Emellett érthetetlen diszkriminációnak tartják azt is, hogy csak a nőkre vonatkozik a diákhitel-tartozások felfüggesztésének, illetve elengedésének lehetősége gyermekvállalás esetén – mondta az ellenzéki politikus.

MTI