Hazafias akciót hirdetett Székelyudvarhely polgármestere, miután a bíróság arra kötelezte, távolíttassa el a székely zászlókat hivatala épületéről.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Miután pert veszített Székelyudvarhely, a város polgármesterét arra kötelezte a román bíróság, hogy távolítassa el a székely- és városzászlókat az önkormányzat épületének homlokzatáról és helyiségeiből. Az eljárást Dan Tanasă, a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) elnöke kezdeményezte, először 2017-ben, majd tavaly márciusban, ez utóbbi alkalommal pedig sikerrel is járt.

A magyar jelképek elleni persorozatáról elhíresült blogger keresetében a zászló- és címerhasználatra vonatkozó jogszabályokra hivatkozott, megjegyezve, hogy más országok lobogóit csak a román zászlóval együtt, hivatalos látogatások, ünnepségek, nemzetközi fesztiválok alkalmával szabad kitűzni.

„Úgy érzem, hogy a SAJÁT szülőföldjén élő közösségünk jelképei, szimbólumai, vagy éppen zászlója nem tartozik a „más ország lobogója” kategóriába, de törvénytisztelő emberként (akkor is, ha a törvényt ezúttal úgy csűrik-csavarják, ahogy akarják) eleget fogok tenni a jogerős bírósági döntésnek” – írta legutóbbi Facebook-bejegyzésében Székelyudvarhely polgármestere, aki azonban nem adja fel a küzdelmet.

Posztjában hangsúlyozza, a közeljövőben széleskörű lakossági fórumot hív össze, amelyen a székelyek közösen dönthetnek arról, hogy az eltávolított zászlók helyett hány száz, vagy hány ezer kék-arany színű lobogóval ékesítik majd városukat, magántulajdonban lévő ingatlanokra tűzve ki azokat.

„Részletekkel hamarosan jelentkezem. Isten áldja városunkat! Isten áldja közösségünket! Hajrá Székelyudvarhely!” – buzdít a városvezető.

Jogerősen pert veszített városunk, hiszen ítélet született, melynek értelmében el kell távolítanom a Székelyudvarhely…

Gepostet von Gálfi Árpád Polgármester am Freitag, 25. Januar 2019