Elutasítja a „Soros-tervet” és az illegális bevándorlók korlátok nélküli, kötelező, kvóták alapján történő betelepítését a debreceni önkormányzat. A közgyűlés csütörtöki ülésén – mintegy kétórás heves vita után – a fideszes és a jobbikos képviselők szavazták meg a polgármester előterjesztését, az ellenzék nem szavazott, illetve nem vett részt a szavazáson.

Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor


Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor 

Papp László (Fidesz-KDNP) előterjesztésében azt írta, hogy Debrecen az egyik legnagyobb menekülttábornak korábban helyet adó városként a mindennapokból ismeri az illegális migrációval járó társadalmi kockázatokat. A menekülttábor bezárása „visszaadta a város nyugalmát, segített abban, hogy az egyik legbiztonságosabb megyeszékhelyként a város és a helyi gazdaság fejlesztésére fordítsuk energiánkat” – érvelt. Kifejtette: a Soros György által támogatott szervezetek esetében fennáll a veszélye annak, hogy szerepet vállalnak az illegális migráció szervezésében és támogatásában. A városban „nincs szükség az illegális bevándorlást támogató álkaritatív szervezetekre. A város költségvetéséből jelentős összeget fordítunk szociális célokra, a valódi civil tevékenységet végző szervezeteket értékeljük és támogatjuk” – fogalmazott.
    
A határozat szerint a közgyűlés elutasítja az illegális bevándorlók korlátok nélküli, kötelező, kvóták alapján történő betelepítését és a betelepítés végrehajtására irányuló „Soros-tervet” és bevándorlásszervező irodák működtetését. Ugyanakkor támogatja, hogy a kormány a helyi közösségi érdekekkel ellentétes, a települések jövőjét veszélyeztető törekvések ellen szükség szerint jogszabályok megalkotásával vagy kezdeményezésével is fellépjen – foglalt állást a debreceni közgyűlés.

(MTI)