A Legfőbb Ügyészség elutasította az önmagukat hazaárulás miatt feljelentő DK-s európai parlamenti képviselők panaszát – közölte a hatóság kedden az MTI-vel.

Fotók: MTI, Somfai Sándor/Demokrata, szerk.

Fotók: MTI, Somfai Sándor/Demokrata, szerk.

Molnár Csaba és Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció EP-képviselői szeptemberben, a Sargentini-jelentés megszavazása után tettek feljelentést hazaárulás miatt önmaguk ellen a Legfőbb Ügyészségen. 

A Központi Nyomozó Főügyészség október elején elutasította ezt, arra hivatkozva, hogy az európai parlamenti képviselőket – az európai uniós és a magyar szabályozás szerint is – „immunitás” illeti meg szavazataikkal, illetve megbízatásukkal kapcsolatban közölt tények, vélemények elhangzásával összefüggésben, így a képviselő szavazata alapján bíróság vagy hatóság előtt nem vonható felelősségre.

A Legfőbb Ügyészség közleményében tudatta: elutasította a két képviselő a határozattal szemben benyújtott panaszát, amelyben azt kifogásolták, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség érdemben nem foglalt állást arról, hogy elkövették-e a hazaárulás bűntettét.

A Legfőbb Ügyészség az elutasító határozatában megerősítette, hogy jogszabályban rögzített büntethetőségi akadály következtében az immunitást élvező európai parlamenti képviselők bíróság vagy hatóság előtt – a képviselői megbízatásuk ideje alatt és azt követően – nem vonhatók felelősségre a leadott szavazatuk alapján. 

Mindezek miatt nem indulhatott az önmagukat feljelentő képviselők ellen az általuk hiányolt tényleges nyomozás – írta a Legfőbb Ügyészség. 

A közleményben hangsúlyozzák: megtévesztő minden olyan értelmezés, amely szerint az ügyészség érdemben állást foglalt volna a feljelentésben szereplő hazaárulás kérdésében.