A Magyar Demokrata sorozatában kicsit közelebbről ismerhetjük meg az Orbán-korszak néhány erős emberét. Ez alkalommal Matolcsy Györgyöt.

Adalékok az Orbán-korszak értékeléséhez: Erős emberek

Bár még javában benne vagyunk, a jobboldal adós az Orbán-korszak általános, vagy legalább részleges leírásával, értelmezésével, miközben az ellenzék már hosszú ideje intenzív ideologizálással igyekszik a hazai és külföldi közvéleménybe egy általa készített torzképet plántálni. Ez a torz­kép diktatúrának mutatja a magyar létformát, amit ellep a kormányzati korrupció, ahol a felcsúti kisvasút a népvagyont aranytömbökben szállítja a Puskás akadémia titkos kazamatáinak mélyére, a nép nyomorog és éhezik, a sajtó rab és így tovább. Ez torzkép, de legalább egységes, ezért is adnak neki hitelt sokfelé külföldön. A jobboldali értelmiség mulasztását igyekszik most a maga módján egy kiragadott momentummal enyhíteni a Magyar Demokrata, amikor a korszak számos jellegzetességéből egy markáns jelenséget és annak főszereplőit kiemeljük. Szembetűnő ugyanis, hogy a miniszterelnök nagy előszeretettel kezdeményez olyan vállalkozásokat – idegen szóval projekteket –, amelyek egy adott terület felfrissítését, esetleg több évtizedes lemaradásának ledolgozását tűzik ki célul. E vállalkozások élére általában egy felkészült és határozott, magabiztos ember kerül, aki ezt követően feltétel nélküli háttértámogatást élvez. Feladata az, hogy az adott projektet időre, pontosan, a lehető legjobb minőségben sikerre vigye. Sorozatunkban a teljesség igénye nélkül olyan erős embereket mutatunk be, akik e felhatalmazás birtokában az eddigi magyar közfelfogástól eltérő, merész, célratörő és az esetek túlnyomó többségében maradéktalanul sikeres munkát végeznek, mivel úgy véljük – s bízunk abban, hogy majd az olvasó is egyetért velünk –, hogy ez a jelenség egyértelműen az Orbán-korszak egyik ismérve, sok más vonása mellett. Sorozatunkhoz az apropót a majd fél évszázada hanyatló magyar labdarúgás váratlan, de nem előzmények nélküli feltámadása adta. Idővel erre külön is kitérünk. Akkor hát ismerjük meg kicsit közelebbről az Orbán-korszak néhány erős emberét.

– A Nemzeti Bank elnöke a nemzeti érdekektől eloldozott, ostoba monetáris politika helyett felépítette a magyar gazdaságot szolgáló pénzpolitikát. Köszönjük Matolcsy Györgynek, hogy a Nemzeti Bank végre az, ami: magyar, nemzeti, bank – fejezte ki decemberi beszédében elismerését Orbán Viktor egyik legfontosabb szövetségesének, Matolcsy Györgynek. Akinek hasonlóképpen köszönetet mondott tavaly februári értékelőjében a devizahitelesek megmentéséért, vagy például 2012-ben a munkahelyvédelmi akciótervhez szükséges pénzügyi források rendszerének kidolgozásáért.

A fővárosi Marx Károly Egyetemen végzett Matolcsy György a nyolcvanas évek elején még a későbbi liberális közgazdászokkal együtt kezdte kritizálni a szocialista közgazdaságtan visszásságait, írásai jelentek meg, és könyvek társszerzőiként is szerepelt. 1989-ben azonban Antall József felkérésére már részt vett a későbbi MDF-es kormányprogram kidolgozásában. Bár az 1990-es győztes választások után a Miniszterelnökségen politikai államtitkári rangot kapott, ami a gyakorlatban a miniszterelnök személyes gazdasági tanácsadói posztját jelentette, fél év után távoznia kellett. A kormányon belül ugyanis vitába keveredett Rabár Ferenc, majd Kupa Mihály pénzügyminiszterekkel – velük szemben Matolcsy sokkal több állami funkciót megtartott volna, és alaposabban vizsgálta volna a spontán privatizációt. Minderről később, a Heti Válaszban megjelent publikációi során így írt:

„1990 után zsákutcába vezető úton indultunk el, mert az angolszász szabadversenyes piaci modellt követtük az európai szociális piacgazdaság helyett. Kudarcaink egy része abból ered, hogy az állam leépítésében, az állami vagyon eladásában, az állami szabályozás visszanyesésében az ortodox liberális elveket követtük, észszerű európai és ázsiai megoldások helyett.„

1991–1994 között addigi munkáját az EBRD-nél kapott igazgatótanácsi tisztséggel váltotta fel, ahol a magyar kormány képviselőjeként volt jelen. A kilencvenes évek közepétől azonban már Orbán Viktor gazdasági tanácsadója, az 1998-as választáson győztes Fidesz gazdasági programjának kidolgozója. Ennek ellenére a kormányzás első éveiben a miniszterelnök személyes tanácsadójaként megmaradt háttérembernek, amit a Magyar Demokratában így magyarázott:

– A Fidesz 1998-ban egy nyugtalan világgazdasági környezetben győzött. 1997-től tombolt a kelet-ázsiai pénzügyi válság, 1998 augusztusában összeomlott az orosz gazdaság. Ráadásul a politikai koalíció összetétele sem nyugtatta meg a külföldi beruházókat. Ebben a helyzetben Orbán Viktornak mérlegelnie kellett, hogy a nemzeti gazdaságpolitika iránt elkötelezett, és ezért a külföldi tőke által nem mindig szeretett közgazdászra bízza-e a gazdaságot, vagy pedig egy olyan nagy tekintélyű tudósra, mint Chikán Attila, akit a külföldi befektetők kedvesebbnek tartottak. Nehéz helyzet volt, helyes döntést hozott, és kikecmeregtünk az 1998 második felében körénk font indák közül.

A válság lecsillapodásával aztán a kreatív közgazdasági rendszerek felvázolásában mindig is brillírozó szakember lehetőséget kapott a gyakorlati bizonyításra. 2000-ben gazdasági miniszterré nevezték ki, s nekiláthatott az ország hosszú távú fejlődését új alapokra helyező Széchenyi Terv megvalósításának. Amit a Demokratában így értékelt:

– Másfél év alatt fordulattal felérő, tartós változásokat hoztunk létre. Kétszeresére nőtt a lakásépítkezés. Az évente szokásos 200-250 önkormányzati bérlakás helyett felépítettünk tizenegyezret. Negyven településen indult el nagyon jelentős termálfürdő-fejlesztés, harmincmilliárd forint értékben. Ez a termálüzletágban érintett települések egyharmadát jelenti. Korábban évi egy-két milliárd forintot osztottak csak szét.

– Melyik beruházásokra a legbüszkébb?

– Az egészre büszke vagyok. Hogy ilyen rövid idő alatt meg tudtuk mutatni a világnak, milyen nagy fordulatokat lehet végrehajtani egy felzárkózó országban. Európában nem szokás ez a tempó. Akkor érezzük igazán magunkénak az országot, ha van családi fészkünk. De azért hihetetlen látni, hogy néhány nagyon egyszerű gazdasági és pénzügyi technikával ezt mily könnyű elérni. Amikor tízszázalékos kamattámogatásról döntöttünk a lakáshitelek esetében, néhány hónap alatt megmozdult a piac, és a korábbi kétszeresére nőtt a lakásépítkezés. A termálprogram pedig azért áll közel a szívemhez, mert közgazdászként már régóta töröm a fejem, hogy mi, magyarok miben lehetünk különlegesek a XXI. században. Agyunk különlegesen gondolkodik, a magyar nyelv szerkezete, a történelmünk meg a nagyon sok genetikai és kulturális keveredés miatt, s ez talán a legfontosabb. Tagadhatatlanul van bizonyos hídszerepünk is Kelet- és Nyugat-Európa között. De a tapintható különlegességünk a gyógyvízkincs. A világ körülöttünk egyre gazdagabb lesz, az európaiak egyre öregebbek, abban pedig nem várható nagy áttörés, hogy lehessen gyógyítani a mozgásszervi megbetegedéseket. Ha tehát egy országban van gyógyvízkincs és arra épül egy egészségügyi infrastruktúra (gyógytornászok, szállodák, panziók, éttermek), abból igen ígéretes jövő bontakozhat ki. Egy olyan ország képe bontakozik ki, amelyik önmagát meggyógyítja, miközben felajánlja a gyógyítás képességét a világnak.

A 2002-es, vesztes választás után Matolcsy György egyfajta gesztust is gyakorolt, amikor belépett a Fideszbe. A Privatizációs Kutatóintézet igazgatójaként elméleti ismereteit széles nemzetközi kutatásokkal bővítette tovább, s egyre biztosabb meggyőződéssé vált benne, hogy a kilencvenes évek közgazdasági áramlatai zsákutcába vezetnek.

„A neoliberális politika a gyakorlatban is kudarcot vallott. Az elmúlt kétszáz évben minden sikeres nemzet eredményei mögött az állam és a piac jó együttműködése állt, de a neoliberálisok szerint az államra nincs szükség, mert a piac mindent megold. A neoliberálisok szerint mindenkinek ugyanaz a jó megoldás, miközben minden ország más történelme, kultúrája és adottságai saját megoldásokat igényelnek”.

S ennek a zsákutcának a fordulópontja a 2008-as világgazdasági válság.

„A globális gazdasági és szociális válság oka a neoliberális politika, amely leépítette a bankrendszer állami szabályozását, és ezzel teret engedett az emberi mohóság és a szuperprofit korlátlan érvényesülésének. Az 1982 utáni világgazdaság hét pilléren állt: a piac legyőzi az államot, a globális piac a helyi piacot, az export megelőzi a belföldre termelést, a külföldi tőke a nemzeti tőkét, a pénzgazdaság a termelő gazdaságot, a vállalkozás a közösséget, az üzlet maga alá gyűri a politikát. Ez a kor nem kedvezett nekünk, mert az erősek érdekeit támogatta a gyengébbek kárára. Most azonban minden fordult: a politika újból szabályozza az üzletet, a közösségek értékei megelőzik a vállalkozások érdekeit, újból fontos a termelés, a hazai tőke, a hazai piac, a globalizáció mellé a helyi, regionális együttműködések lépnek”.

Orbán Viktor gazdasági tanácsadójaként – emellett 2006-tól országgyűlési képviselőként – a nyolc, ellenzékben töltött évet egyrészt arra fordította, hogy a miniszterelnököt a hazai kisvállalkozások problémáinak személyes megismerésére ösztönözze, másrészt olyan gazdasági program kidolgozására, amely – a neoliberálisok által kizárólag üdvözítőnek gondolt export és külföldi tőkebefektetések mellett – alkalmas a belső motorok felpörgetésére.

„Használjuk a siker receptjét: fogyasztás (vállalati és családi) + beruházás + költségvetési kiadás + nettó export = GDP. Tehát ha egyik csökken, a többit kell növelnünk. Használjuk a növekedés titkos receptjét: több ember + magasabb termelékenység = növekvő GDP. Tudjuk, hogy 2020-ig is eltarthat a világban a pénzügyi válság, az eurózóna nem maradhat fenn mai formájában, az EU növekedési válság elé néz. Számunkra itthon van a megoldás, nem máshol.”

2010-ben Matolcsy György gyakorlatilag teljhatalmat kapott unortodoxnak mondott, reform-közgazdasági elméletei megvalósításához. Az általa irányított – a pénzügyi és gazdasági tárcát ötvöző – Nemzetgazdasági Minisztérium csúcsminisztériummá vált. Ahogy egy HVG-interjúban fogalmazott:

– Magyarország a megszokotthoz képest más úton indult el gazdaságpolitikájában. A világon a válságkezelésre általános receptként bevett, megszorításokon alapuló gazdaságpolitika helyett egy növekedést, foglalkoztatást pártoló vonalon indultunk el. A pénzügyi konszolidációt tekintettük a legfontosabbnak, és 2010 második felében, röpke hat hónap alatt konszolidáltuk is Magyarország költségvetését.

A Heti Válasz-publikációkban mindezt elméletileg is alátámasztja:

„Ha a családoktól és a legtöbbet foglalkoztató kisvállalkozásoktól vette volna el az állam az egyensúlyhoz szükséges pénzt, akkor újból zuhant volna a fogyasztás, ugrásszerűen nőtt volna a munkanélküliség és az adózást kikerülő foglalkoztatás, még jobban visszaestek volna a beruházások. Ez újabb gazdasági visszaeséshez vezetett volna.”

Megszorítások helyett tehát az új gazdaságpolitika válságadókkal, illetve egyszeri bevételként a magánnyugdíjpénztári pénzek visszaállamosításával teremtette meg a növekedés alapjait. Ahogy Matolcsy Egyensúly és növekedés könyvében leírja:

„A sikeres magyar válságkezelés titka az volt, hogy egyszerre volt képes javítani a költségvetés helyzetét, és a háztartások pénzügyi helyzetét. A háztartások felé jövedelmet engedett ki a 16 százalékos egykulcsos családi adózás révén, de a bevételi oldalon új forrást talált, a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításából származó jövedelmet.”

A válságadókról pedig így ír:

„Az évi 180 milliárd forint bankadóra a 2010–2014 közötti államháztartási konszolidáció időszakában végig szüksége volt a magyar költségvetésnek, ugyanis enélkül nem lehetett volna a GDP 3 százaléka alatt tartani az államháztartás hiányát. S hasonló az összefüggés a többi válságadó és a gazdaság teljesítménye között”.

A többletbevételekből ugyanakkor a foglalkoztatás ösztönzésére is jutott:

„A második legfontosabb cél a munkahely­védelmi érdekeltség megerősítése volt, ezt a kis- és középvállakozásoknak kedvező, 10 százalékos társasági adó segítette már 2010-ben, később az egykulcsos családi adórendszer és a munkahelyvédelmi akcióterv, valamint egy sor speciális foglalkoztatási program keretében érvényesített adókedvezmény.”

Ami – ahogy napjainkban látjuk – kiemelten fontos volt a gazdasági egyensúly megteremtésében.

„A 2010–2014 közötti ciklusban nem lehetett reálisan számítani arra, hogy egymillió új munkahely jöjjön létre, amelynek révén automatikusan fenntartható pályára kerül az államháztartás egyensúlya”.

Azóta azonban egyre közelebb kerülünk ehhez: a KSH adatai szerint az idei első negyedévben 584 ezerrel dolgoztak többen, mint 2010 azonos időszakában. Matolcsy György rendszere – a neoliberális modellekkel szemben – erős kölcsönhatást feltételez gazdasági és társadalmi folyamatok között, vagyis az utóbbi szabályozását is feladatának érzi.

„A magyar családok értékrendje még egészséges: a nők a népesség újratermeléséhez elegendő gyermeket szeretnének. De kevesebb születik, a magyarországi termékenységi ráta 1,3 alatt van, a többségi társadalomé valószínűleg a keletnémet 1-re zuhant, mert a társadalom bünteti a gyermekvállalást, ahelyett hogy jutalmazná. Már 2010-től bevezethetjük a francia, skandináv, angol gyermekvállalást segítő politikát, ami családi adózást, alanyi jogon járó gyermekellátást, választható részmunkaidőt, otthonteremtési támogatást jelent. Ha több a gyermek, előbb leszünk gazdagok, és ha gazdagok leszünk, több gyermeket vállalunk; ez az igazi fordulat.”

Miután az új gazdaságpolitikával a Fidesz-kormány egyszerre volt képes megteremteni a költségvetési stabilizációt, csökkenteni az államadósságot, növelni a foglalkoztatást, megszabadítani a családokat a devizaadósságtól, és bevezetni a családi adókedvezményeket, 2013-tól Matolcsy Györgyre új terület megreformálását bízták. A Nemzeti Bank elnökeként a kormány gazdaságpolitikáját segítő pénzügyi politika megteremtését tűzte ki célként.

„A jegybank monetáris fordulata a kormányzati gazdaságpolitika alapcéljait tűzte maga elé: a foglalkoztatás bővítését és a tartós gazdasági növekedés segítését.”

Az MNB tehát erőteljesen csökkenteni kezdte – a költségvetésnek magas kiadásokat okozó – alapkamatot, a vállalkozói hitelállomány emelése, és így a beruházások ösztönzése érdekében pedig kedvezményes konstrukciókat indított.

„A bankrendszer évente átlagosan egy százalékkal fékezte a gazdasági növekedést a hitelleépülés öt éve alatt, ami a versenyszférában 20-25 ezer munkahely elvesztését eredményezhette. A Növekedési Hitelprogram tartósan megtörte a magyar vállalkozói hitelpiacon kialakult hitelbefagyásos állapotot. A program két szakaszában 2014-ig csaknem 19 ezer vállalkozás jutott hitelhez, mintegy 1300 milliárd forint értékben.”

A programra ugyanakkor az idei évtől egyre kevésbé van szükség, miután az MNB – a fejlett világ jegybankjaihoz hasonlóan – minimális szintre, 0,9 százalékra mérsékelte az alapkamatot. A Nemzeti Bank elemzése szerint a Növekedési Hitelprogram az elmúlt években harmadával tudta emelni Magyarország GDP-bővülését.

Bár a hivatalos megnyilatkozások szerint az MNB nem szándékozik befolyásolni a forint árfolyamát, Matolcsy György többször jelezte: a korábbi, 250-280 közötti szintnél gyengébb árfolyamot tart szerencsésnek a magyar gazdaság versenyképessége szempontjából. S nagyjából ez határozza meg az euró bevezetéséhez való viszonyát is. Főleg, hogy a legújabb válságtanulmányok szerint a közös valutát átvevő, gyengébb gazdasági teljesítményű országokat akadályozza a kibontakozásban, hogy nem tudják pozíciójukat árfolyam-leértékeléssel javítani.

„A magyar érdek világos: távol maradni az eurózónától, amíg nem vagyunk elég erősek a belépéshez. Érdekünk az erős Európa, de nem érdekünk a magyar állami önállóságot feladó teljes politikai unió. Térségünk történelmi esélyt kapott, hogy helyet cseréljünk a mediterrán gazdaságokkal: ők az eurózóna foglyai, mi nem.”

Matolcsy György több interjúban is hangsúlyozza: a gazdaság és a társadalom válsága nagyon is összefügg:

– 2010-től egy új politika és új gazdaságpolitika hozta ki Magyarországot a nyílt pénzügyi és a rejtett erkölcsi, társadalmi, gazdasági válságból, ez a siker egy új közgazdasági gondolkodáson alapult, ami gyökeresen eltér a neoliberális tanoktól.

Minderről korábban a Magyar Demokratának ezt mondta:

– Hajlamosak vagyunk az önsorsrontásra. Buda Béla szokta mondani, ha egy nemzet tehetsége ellenére sem tud érvényesülni, akkor maga ellen fordul, önagressziót követ el. Magunkat büntetjük azért, ami önhibánkon kívül történt velünk a magyar történelem gyászos időszakában. Nem is csoda, hiszen minden családnak vannak veszteségei. Az eredmény önbizalomhiány és teljes körű bizalomhiány, ami kiterjed szomszédunkra, országunkra, jövőnkre. Ebben hozott fontos változást a Magyar Millennium és a Széchenyi Terv, amelyek döntő pontokon fordították meg a folyamatot. A mélyben öngyógyulás kezdődött, amely később az egész szervezetet magával ragadhatja.

Szarka Sándor

Fotók: MTI, archív

Demokrata, 33. szám, 2016. augusztus 17.