Fotó: MTI, archív, illusztráció

A Fidesz-KDNP képviselőjelöltjei által összegyűjtött ajánlások nagy száma azt mutatja, hogy nemcsak a közvélemény-kutatások szerint, hanem a valóságban is erős a kormánypártok támogatottsága – jelentette ki Gulyás Gergely, a főváros 3-as számú választókerületének kormánypárti képviselőjelöltje, amikor leadta a jelöltté váláshoz szükséges számú ajánlást, kedden Budapesten.
Fotó: MTI, archív, illiusztráció

A Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője hangsúlyozta: van ahol a szükséges ötszázzal szemben 6-8 ezer ajánlást is összegyűjtenek a párt jelöltjei. 

Ezért arra számítanak, hogy a keddi napon valamennyi jelöltjük leadja a szükséges számú ajánlást az illetékes választási irodáknál – tette hozzá.

Gulyás Gergely 1800 ajánlást gyűjtött össze.

Arra az újságírói kérdésre válaszolva, miszerint elképzelhetőnek tartja-e, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba elhagyja az országot, amennyiben összegyűjti a képviselő-jelöltté válásához szükséges számú ajánlást és ezzel mentelmi jogot szerez, azt mondta: hogyha valaki csak mentelmi jogot akar szerezni a jelöltté válás által, az visszaélés az intézménnyel. Ebben az esetben a Nemzeti Választási Bizottság dönthet a mentelmi jog felfüggesztéséről.

„A mentelmi jog nem arra való, hogy súlyos korrupciós bűncselekményekben érintett volt szocialista és DK-s politikusok ezzel szabaduljanak” – fogalmazott. (Az MSZP és a DK jogi képviseletét ügyvédként korábban többször ellátó, csalással vádolt szombathelyi önkormányzati képviselő előzetes letartóztatásban van. Ugyanakkor bejelentette, hogy indul a választáson.)

Szintén kérdésre válaszolva Gulyás Gergely azt mondta: ijesztőnek tartják azt a brüsszeli javaslatot, ami tízezer migráns befogadására kötelezné Magyarországot.

Az látható, hogy Brüsszel továbbra sem tett le a betelepítési kvótáról – tette hozzá.

Az az álláspontjuk, hogy a migráció kérdése tagállami hatáskör és legfeljebb valamennyi tagállam támogatásával lehet ezzel összefüggő döntéseket hozni, minősített többséggel semmiképpen.

Magyarország minden erre irányuló kezdeményezést meg fog vétózni – mondta Gulyás Gergely.

(MTI)