Erős magyar érdekképviselet

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

Az ellenzék nem tudott jelentős számú új szavazót megszólítani, egyfajta üvegbúra került föléjük, miközben a kormánypártok több százezer új támogatót szereztek, s a 2010-es rekorderedményt sikerült újra megközelíteniük. Ennek az ellenzéki szempontból kudarcos választásnak nyilván kell hogy legyenek személyi konzekvenciái – mondta a Demokratának Orbán Balázs. A Századvég kutatási igazgatójával, a Migrációkutató Intézet főigazgatójával a várható új kormányzati struktúráról, az ellenzék radikalizálódásáról és az uniós vitákról is beszélgettünk.



– Az ellenzék úgy próbál kijönni a vereség okozta sokkból, hogy április kilencedike reggel óta szinte másról sem beszél, mint „választási csalásról”. Megkérdőjelezhető a voksolás tisztasága?

– Olyan szempontból érthető az ellenzék reakciója, hogy a pszichológia is öt stációját azonosítja a gyász feldolgozásának: tagadás, harag, alkudozás, depresszió, és csak ezt követően jön az elfogadás. Ezek a stációk a választási vereséggel járó politikai gyász feldolgozási menetének megértésére is alkalmazhatóak. Jól látható, hogy jelenleg az első néhány stáció közül több is népszerű az ellenzéki oldalon, de az elfogadásig még sokan nem jutottak el. Ám ennek is eljön az ideje hamarosan! Ami a dolog jogi oldalát illeti: teljesen nonszensz a csalással való vádaskodás, az 1990 utáni magyar választási eljárási rendszer ugyanis úgy van kitalálva, hogy ne lehessen tömegesen manipulálni a végeredményt. Egyszerűen azért, mert a szavazókörökben történő tömeges csaláshoz több tízezer embert, köztük minimum több ezer deklaráltan ellenzéki beállítottságú szavazóköri delegáltat kellene bevonni. Ebből kifolyólag egy ilyen próbálkozás garantáltan kiderülne. Ami az informatikai rendszerrel kapcsolatos esetleges machinációkat illeti, ezeket a papíralapú, nyilvánosan ellenőrizhető, szintén a választás lebonyolításában részt vevő több tízezer ember által hitelesített jegyzőkönyvekkel történő alátámasztottság zárja ki. Úgyhogy ilyen típusú csalást a magyar választási rendszerben szintén nem lehet elkövetni. Ezt egyébként még a magyar kormányoldallal szemben kritikus EBESZ is így gondolja. Nyilván adminisztratív hibák, pontatlanságok mindig előfordulnak, de ezek a mostani adataink szerint egyáltalán nem haladják meg a kritikus küszöböt. A minden választás alkalmával előforduló, lokális természetű problémák orvoslására pedig az eddigi tapasztalatok szerint a magyar választási jogorvoslati fórumrendszer megfelelő.

– Lemondott az MSZP és az egy százalék alatt maradt Együtt elnöksége, Vona Gábor Jobbik-elnök és Hadházy Ákos LMP-társelnök is. Mekkora átrendeződés várható az ellenzéki oldalon?

– Az ellenzéki pártokon belül már a következő rövid időszakban is jelentős személyi változásokra számíthatunk, ám az ellenzék működési logikájában és struktúrájában egyelőre nem látszik jelentős átalakulás. A választás azt mutatta meg, hogy az ellenzéki oldal „befagyott”. A Jobbik szavazatszámban ugyan éppen meg tudta ismételni a 2014-es eredményét, de csak úgy, hogy az százalékban most kevesebbet ért, miközben a baloldal zászlóshajói, a négy évvel ezelőtti összefogás pártjai összességében jelentős számú szavazót vesztettek. Az új, kis ellenzéki pártoknak pedig nem sikerült a parlamentbe jutást jelentő áttörés, így egyedül a komoly belső feszültségektől szenvedő LMP-ről mondható el, hogy számukra érdemi szavazóbővüléssel ért véget a választási időszak. Az ellenzék tehát nem tudott jelentős számú új szavazót megszólítani, egyfajta üvegbúra került föléjük, miközben a kormánypártok több százezer új támogatót szereztek, és a 2010-es rekorderedményt sikerült újra megközelíteniük. Ennek az ellenzéki szempontból kudarcos választásnak nyilván kell hogy legyenek személyi konzekvenciái. Annak a feltételei azonban jelen pillanatban nem adottak, hogy a személyi változásokat követően az ellenzéki oldalon olyan új működési logika és struktúra kristályosodjon ki, amely képes növelni a pártok szavazatszerző képességét – nem csak egymás kárára. Sőt, vannak, akik azt mondják, hogy ezzel az ellenzéki pártstruktúrával ez nem is fog sikerülni.

– Gulyás Márton egy múlt heti interjúban azt javasolta, az ellenzéki képviselők ne is vegyék át a mandátumukat, másképpen kell folytatni az ellenállást, és a momentumos Fekete-Győr András is arról beszélt, hogy „a rendszert parlamenten kívül lehet megverni”. Elképzelhető, hogy akár külföldi háttértámogatással, utcai mozgalmakkal próbálnak új ellenzéket formálni?

– Ha a kérdést úgy fordítom le, hogy várható-e az ellenzék radikalizálódása, akkor erre a válasz mindenféleképpen igen. Ugyanis, ha megnézzük a nemzetközi mintázatokat – és a magyar választás a liberális oldal számára hasonló pofonnal ért fel, mint a Brexit-népszavazás vagy Donald Trump elnökké választása –, akkor azt látjuk, hogy mindenhol megjelent a kisebbségben maradt baloldali, progresszív csoportok radikalizálódására vonatkozó törekvés, megerősödött az utcai politizálás. Ez nem összeesküvés-elmélet, hanem a politikában bevett olyan technika, amelyet mostanában a baloldal pontosan ilyen elvesztett választások után, ilyen lélektani helyzetben szokott alkalmazni. Ezt a nemzetközi mintát minden bizonnyal a magyar baloldal is ki fogja próbálni. Hogy milyen sikerrel, az nagy kérdés. Magyarországon ugyanis két probléma van. Egyrészt a kormány­oldal tömegmobilizációs képessége is nagyon jó, gondoljunk csak arra, hogy a választást megelőző hetekben mennyien voltak a Békemeneten. Másrészt, amivel az ellenzék jelenleg küzd, az az, hogy a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően nincs egzisztenciális alapú elégedetlenség a kormánnyal szemben. Enélkül pedig nem könnyű tartósan utcára vinni az embereket.

– A magyar társadalomban mennyire lehet fogadókészség az olyan utcai mozgalmakra, amelyek nem riadnak vissza kisebb-nagyobb törvénysértésektől, netán erőszakosabb megmozdulásoktól sem?

– A rendszerváltozás utáni politikatörténet szerintem azt mutatta, hogy a magyar társadalom alapvetően konzervatívan, rendpárti alapon közelít ehhez a kérdéshez, de az utcai politizálás megítélésével kapcsolatban annak is van szerepe, hogy mennyire ítélik jogosnak a követeléseket. Ha ugyanis a többség alapvetően egyetért a célokkal, akkor az intenzív utcai véleménynyilvánítási módokra is megértőbben reagál. Ennek feltételei most nem állnak fenn, ugyanis a magyar társadalom többsége bizonyosan nem támogatja, hogy semmisítsék meg a választások eredményét, miközben ez az az egyetlen követelés, amelyik összeköti ezeket a tüntetőket. A magyar társadalom, ez április nyolcadikán kiderült, alapvetően egyetért a jelenlegi irányvonallal. Úgyhogy, ha ebben a körülményben nem lesz jelentős változás, ezeknek a próbálkozásoknak nem jósolok nagy sikert, s előbb-utóbb az ellenzék nagyobb részének is az építkezés irányába kell fordulnia.

– Múlt héten Rogán Antal arról beszélt, „új kormányzás lesz, jelenetős részben új struktúrával és jelentős részben új szereplőkkel”. Mit jelenthet a struktúraváltozás, mik lehetnek a hangsúlyok?

– A csúcsminisztériumi rendszer – ami egyrészt arra szolgált, hogy a szakpolitikában is megjelenjenek a politikai kormányzás szempontjai, másrészt arra, hogy az esetlegesen ellentartó szakpolitikák összefésülésére egy minisztériumi struktúrán belül legyen lehetőség – betöltötte a szerepét. A megvalósult centralizáció ugyanis hatékonynak bizonyult abban a helyzetben, amikor az ország gazdasági mozgásterének és stabilitásának helyreállítása, illetve a migráció kérdésének kezelése volt az elsődleges. De többen utaltak arra, hogy ennek a ciklusnak a karaktere más lesz, és a mostani hetekben az ehhez jobban illeszkedő struktúra megtalálásán van a hangsúly. Az eddig elhangzottakból azt lehet feltételezni, hogy a kormányzaton belül is láthatóbb arcéllel jelennek meg azok a szakpolitikák – mint elhangzott, például migráció, családpolitika, versenyképesség, EU-s viszony –, amelyek az előttünk álló időszak sarokkövét fogják jelenteni.

– Judith Sargentini jelentéstervezete alapján múlt héten ismét a magyar demokrácia és alapjogok helyzete volt a téma az Európai Parlament LIBE bizottságában. A tervek szerint az Állampolgári jogi bizottság júniusban, az Európai Parlament szeptemberben szavaz a jelentésről. Mire számíthatunk?

– A kormány múlt hétfőn reggel abban a szerencsétlen helyzetben találta magát, hogy miközben április 8-án, vasárnap Magyarországon választások voltak, az Európai Parlamentben hétfőn ugyanazok ültek, mint akik szombaton, s ez a politikai többség ugyanúgy kritikusan viszonyul a magyar kormányhoz, mint korábban. Az Európai Parlament baloldali, liberális, zöldpárti és részben néppárti többségének véleménye nyilván nem változott meg a választások miatt, és valószínű, hogy 2019 májusáig, a következő EP-választásig ez így is marad. Így arra számíthatunk, hogy az Európai Parlament politikai alapon továbbra is rendkívül kritikus lesz a magyar kormánnyal. Arra is nagy tételben mernék fogadni, hogy a három uniós intézmény, az Európai Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament közül az utóbbival való viszony lesz a legrosszabb a következő egyéves időszakban. Mind a dublini rendszer szintén küszöbön álló reformjával kapcsolatban, mind pedig a 7. cikkely szerinti eljárás megindításával kapcsolatban úgy vélem, az EP többségétől nem várhatunk semmi jót, s szövetségeseket inkább a többi uniós intézményben vagy azokon keresztül kell keresni.

– Van arra reális esély, hogy valóban a 7. cikkely szerint lehetséges legszigorúbb szankciókkal sújtanak bennünket? Vagy ez továbbra is inkább fenyegetőzés?

– Ez továbbra is csupán fenyegetőzésnek tekinthető. A 7. cikkely szerinti eljárás végső pontján, aminek során szankciókat is meghatározhatnak, az Európai Tanácsban valamennyi uniós tagállam hozzájárulása szükséges, s ezt megelőzően, az eljárás tényleges megindulásához is már négyötödös többség kell a Tanácsban. Jelen pillanatban sem a négyötödös támogatottságnak, sem az egyhangú döntésnek nem látom a feltételeit. Sőt, ha az európai politikai folyamatokat nézem, számomra úgy tűnik, hogy inkább az Európai Parlament mostani többségének van félnivalója a jövőre esedékes európai parlamenti választástól, nem pedig a magyar kormánnyal alapvetően barátságos erőknek.

– A kvóta esetében mi várható?

– A dublini rendszer reformját előbb-utóbb le kell zárni, s többen vannak olyanok, akik azt szeretnék elérni, hogy még az idei év első félében szülessen meg az ezzel kapcsolatos politikai kompromisszum. Erre az Európai Tanács soron következő ülései adnak lehetőséget. A magyar kormány és szövetségesei nyilván kitartanak azon álláspontjuk mellett, hogy a menedékkérők kötelező áthelyezése semmilyen helyzetben, így végső válságkezelési eszközként sem fogadható el – amennyiben ezen alapállás mentén nem lehet kompromisszumot kialakítani, akkor biztos, hogy a várhatóan az év második felében befejeződő jogalkotási eljárás is politikai csatazajtól lesz hangos. Az Európai Unió vezetői számára a vitának a jövő májusi EP-választás előtti lezárása minden bizonnyal fontos, a reformterveket ugyanis bizonyosan felborítja, ha az új, a bevándorlással vélhetően kritikusabb összetételű Parlamenttel kellene mindent újratárgyalni. Mindez egyes uniós politikusok legrosszabb rémálma lenne, úgyhogy talán számíthatunk bizonyos fokú nyitottságra a részükről.

– Azt mindenesetre kimondhatjuk, hogy továbbra is számos vitára készülhetünk, az EU-ban nem fognak beletörődni abba, hogy mindenféle bírálat és támadás ellenére harmadszor is kétharmados felhatalmazást kapott az Orbán-kormány…

– Szinte biztos vagyok abban, hogy amíg az Európai Parlament és az Európai Bizottság összetétele nem változik, addig folytatódni fognak a viták. A két intézmény hozzáállása viszont teljesen más. A Bizottság részéről látszik együttműködés és kompromisszumkészség, az EP esetében ilyen konszolidációt nem érzékelek. Ugyanakkor akár a kvóta­népszavazásra, akár az április nyolcadikai választások eredményére gondolunk, az Európai Unió irányából érkező politikai támadások tulajdonképpen segítik a magyar kormányt. A kutatásaink egyértelműen kimutatják, hogy a magyar emberek alapvetően pártolják az Európai Uniót, ugyanakkor erősen kritikusak bizonyos uniós politikusokkal és politikákkal szemben. Nem hiszik el továbbá azt a sugalmazást sem, hogy a konfrontatívabb EU-politika a közösségből való kilépésünket vagy kizárásunkat készítené elő. Erős magyar érdekképviseletet várnak el a kormánytól, és ezt hajlandóak támogatni. Tehát most úgy néz ki a képlet, hogy minél több politikai támadás érkezik, annál nagyobb támasztékra számíthat a magyar kabinet a választók részéről. Megdöbbentő látni, hogy ennyi év után is van számos olyan európai politikus, aki ezt az összefüggést figyelmen kívül hagyva beszél Magyarországról.

– Ráadásul, akár az olasz, az osztrák, a német vagy a cseh választásokra gondolunk, az európai politikában is átrendeződés látszik.

– Valóban zajlik a migrációpolitikával összefüggő jobbra tolódás Európában, mi a Project 28 nevű összeurópai közvélemény-kutatás keretében ennek mélyrétegeit is látjuk. Vagy az figyelhető meg, hogy a kormányzati pozícióban lévő politikai erő mozdul jobbra, és fordul a szigorúbb bevándorláspolitika irányába, vagy ha ezt nem teszi meg, akkor a tőle jobbra lévő, szigorúbb bevándorláspolitikát követelő párt erősödik meg. Mindez annak a következménye, hogy az európai politikai elit és az átlag állampolgári vélemény közötti távolság a migráció kérdésében olyan nagy, ami egy demokráciában sokáig nem tartható fenn. Sokan vannak viszont Brüsszelben, akik ezt az összefüggést felismerték, s komoly aggodalommal tekintenek a jövőre. Úgy tűnik ugyanis számukra, hogy előbújt a szellem a palackból, s attól függetlenül, hogy éppen hányan jönnek Európába vagy hányan vannak egy adott országban, ez a folyamat megállíthatatlan, és nem csupán a migráció kérdéséről szól.

Bándy Péter

 

 

Lapszám: