Ugyanott tartunk, mint 2015-ben, az Európai Unió dél irányból védtelen, a határ tárva-nyitva áll – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Athénból az MTI-nek telefonon nyilatkozva.



Fotó: MTI, archív, illusztráció

A miniszter szerint csak az EU és Törökország közötti migrációs megállapodás betartásán múlik, hogy érkezik-e újabb migrációs hullám Európába déli, délkeleti irányból.
    
„Ezért is rendkívül fontos, hogy Magyarország déli határát zárva tartsuk. Ugyanis, ha megindul egy újabb illegális bevándorlási hullám a Nyugat-Balkánon keresztül délkeleti irányból, az azonnal meg fog jelenni – más akadály nem lévén – Magyarország déli határánál” – mondta Szijjártó Péter.
    
A miniszter, aki a visegrádi és a balkáni országok külügyminiszteri találkozóján vesz részt a görög fővárosban, kiemelte: Európa jövőjének kérdésével kapcsolatban elkerülhetetlen, hogy a migrációs válság legyen a legfontosabb napirendi pont.
    
„Görögországban a helyzet napról-napra válik egyre drámaibbá. A Szalonikibe érkező illegális bevándorlók száma csak áprilisban a hatszorosára nőtt” – magyarázta Szijjártó Péter, s hozzátette: a helyiek szerint lassan a 2015-öshöz hasonló helyzet kezd előállni, ráadásul a görög alkotmánybíróság kimondta, hogy a szigetekre érkezők továbbutazhatnak az ország szárazföldi részébe. „Onnan pedig ki tudja, hová távoznak?” – tette fel a kérdést a miniszter.
    
Szijjártó Péter szerint a migrációs nyomás egészen biztosan növekedni fog, mert a nemzetközi szervezetekben folyó viták inspirálják a migrációt, ahelyett, hogy megállítanák.
    
„Ezen viták során folyamatosan azt halljuk, hogy a migráció jó, hogy a migrációt ösztönözni kell” – mutatott rá a külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint az afrikai álláspont felülírja az uniós álláspontot, az EU pedig belesimul az afrikai kontextusba, és mindez ösztönzőleg hat a migrációs folyamatokra.
    
„Mivel Európa déli, délkeleti határa – ugyanúgy, mint három esztendővel ezelőtt – nyitott és védtelen, ezért a magyar déli határintézkedéseket a lehető legszigorúbb módon fenn kell tartani” – szögezte le Szijjártó Péter.
    
Az Európai Unió és Törökország két éve állapodott meg arról, hogy Ankara minden olyan embert visszafogad, aki jogellenesen lép az Európai Unió területére, az EU pedig több milliárd euróval segíti a Törökországban lévő többmilliónyi menekült ellátását, valamint minden illegálisan érkező, visszaküldött szíriai helyett befogad egy szíriai menedékkérőt Törökországból.

(MTI)