Az ellenzékiek nem csupán Orbán Viktorral, hanem minimum hárommillió emberrel szeretnének leszámolni. A választás tétje tehát az, hogy képesek vagyunk-e ezt elhárítani, képesek vagyunk-e megvédeni az országot és mindazt, amit az elmúlt két ciklusban közösen felépítettünk – mondta a Demokratának Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő.

– Előre kitervelt, politikai szándékból elkövetett, provokatív hazugság azt állítani, hogy Magyarországon lenne akár egyetlenegy olyan település is, ahol megközelítőleg hasonló közbiztonsági problémák merülnének fel, mint Európa bevándorlóországainak nagyvárosaiban – fogalmazott az interjúban a politikus. – Arrafelé rendszeresek a terrortámadások, az illegális bevándorlók által elkövetett súlyos, erőszakos bűncselekmények. És olyan mindennapos atrocitások érik az embereket, amelyek kimondottan a bevándorlók különbözőségéből, a különbözőségük agresszív kifejezéséből következnek, és az ott élő, őshonos polgárok ellen irányulnak.

A beszélgetésben szó esik a Willkommenskultur képmutató lelkesültségéről, a „haladó éttermiség” belterjes közegéről és az ellenzék végső harcáról is.


Rom, káosz, migránsok

A káoszkoalíció a látszat ellenére egységfrontot alkot. Mint a pártprogramok mutatják, az ellenzék a liberális diktátumok nevében akarja szétverni az országot. Adóemelések, privatizációs tervek, az államigazgatásban dolgozó közszolgák lecserélése, az állami beruházások leállítása, a kultúra és a média einstandolása szolgálja az ország szuverenitásának teljes felszámolását.


Történelmi felelet lesz

Vajon megtarthatjuk-e súlyunkat a világban, lesz-e helyünk a hazában? A közelgő választásról beszélgettünk Németh Zsolttal, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnökével, a párt dél-budai képviselőjelöltjével, akivel többek között Molnár Gyula, az MSZP első embere próbál majd versenyre kelni április 8-án.


Az aranykor krónikája: diplomáciai offenzívában

Magyarország nyugati elkötelezettségének megőrzése mellett erősítette meg keleti kapcsolatait. A külgazdaság élénkebb, mint valaha, a magas fokozatra kapcsolt diplomáciai gépezetnek köszönhetően pedig Magyarország hangja jobban hallatszik a világban, mint bármikor.

Lapunkban interjút olvashatnak még mások mellett Maróth Miklóssal, Raffay Ernővel és Nagy Feróval is.

A Demokrata legfrissebb száma március 28-tól kapható az újságárusoknál.