Európai Napenergia Díjban részesült Kaposvár, az elismerést a várost képviselő Borhi Zsombor (Fidesz-KDNP) alpolgármester vette át Bécsben – tájékoztatta a városháza az MTI-t.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Közleményükben azt írták: a Megújuló Energiák Európai Egyesülete (Eurosolar) által adományozott díjat azzal érdemelte ki a somogyi megyeszékhely, hogy úttörő szerepet tölt be Magyarországon a megújulóenergia-felhasználás és a fenntartható fejlődés terén, valamint felelősséggel, bátorsággal, meggyőződéssel halad előre az ezzel kapcsolatos átfogó stratégiája végrehajtásában.
    
A város 2014-ben alkotta meg a Kaposvár Smart City 2050 programot, amelyben célul tűzte ki, hogy energiaellátását 2050-re teljes egészében megújuló energiával biztosítja – emlékeztetett a városháza. Hozzátette, mostanáig 19 középületre kerültek napelemek, ezek összteljesítménye 900 kilowatt és évente 2 ezer tonnával csökkentik a szén-dioxid kibocsájtást.
    
Utaltak arra, hogy a helyi járatú buszflottát már két éve sűrítettgáz-üzemű járművek alkotják, üzemanyagukat a helyi cukorgyárban 2012 óta termelt, a kaposvári fürdő és uszoda fűtéséhez is használt biogázból biztosítják.
    
A jövőbeli tervek között egy városkörnyéki napelempark létrehozása, biomassza üzem és az Intelligens Hálózatok (Smart Grid) rendszer kiépítése szerepel – jegyezték meg.
    
A közlemény szerint Borhi Zsombor a díjátadón azt mondta: Kaposvár megértette, a környezet megóvása terén jóval nagyobb a felelőssége annál, hogy csak saját magára figyeljen vagy éppen a település határáig lásson el.
    
Nincs más út, tisztábban kell működtetni városainkat, meg kell óvni környezetünket, hogy gyermekeink és unokáink szép, egészséges és biztonságos világban élhessenek – idézték a politikust.
    
A városháza kitért rá, hogy az Eurosolar az évente odaítélt díjjal azokra az úttörő és innovatív szereplőkre, jó példákra és gyakorlatokra szeretné felhívni a közvélemény figyelmét, amelyek új lendületet adhatnak a megújuló energiaforrások minél szélesebb körű elterjesztésének.
    
A Solar-díjat Kaposvár mellett más kategóriákban megkapta Oslo és mások mellett Stavros, illetve olyan ipari és kereskedelmi cégek, helyi és regionális szervezetek, a média és kommunikáció, valamint az oktatás és szakképzés területén tevékenykedő személyek is, akik sokat tettek a megújuló energiák elterjedéséért, népszerűsítéséért.

(MTI)