Bácskai János hét éve Ferencváros polgármestere. A 2010-ben erős többségbe jutó Fidesz–KDNP-s vezetés kiterjesztette a városrehabilitációs programot, időseket fejlesztő célzott programokat szervez és komoly lakótelep-infrastrukturális fejlesztést hajtott végre. A kerület mégis az élesedő országos választási kampány középpontjába került.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– A botrányok mellett árnyékba került a hír, hogy az EMMI már második alkalommal tüntette ki „Idősbarát önkormányzat” díjjal a ferencvárosi testületet. Mivel érdemelték ki?

– Az elmúlt évben huszonkétezer idős ember csatlakozott azokhoz az ingyenes programokhoz, amelyeket célzottan nekik szerveztünk. Weöres Sándor egyik költeményéből kölcsönöztük a rendkívül sokféle elemből álló projekt nevét: „A teljesség felé”. Az a célunk, hogy a nyugdíjasok is aktív és teljes életet éljenek, ismerjék fel, hogy hányféleképpen tehetik hasznossá magukat a családjukban, illetve kisebb-nagyobb közösségeikben is. Balog miniszter úr találóan „köztudatformálásnak” nevezte mindezt. Hidat szeretnénk építeni a fiatalok és az idősek közé.


– Miképpen?

– Kiderült például, hogy az egyik legaktívabb internetező közönség a hatvan pluszos korosztály. Mi segítünk nekik megtanulni a számítógép kezelését, az internet, a Facebook használatát. De az időseket is érintik a kerületi nyelvtanfolyamok, a művészeti festőiskola, és kifejezetten számukra szervezünk gyógytornát, gyógyúszást.


– 2010-ben lett polgármester. Készített már valamiféle mérleget az elmúlt hét évről?

– Paál Kálmán leköszönő szocialista alpolgármester azt kérte, hogy vigyázzunk Ferencvárosra. Így is tettünk. Három pilléren nyugszik a kerület fejlődése. Az egyik a városrehabilitáció, a városépítés. A rendszerváltás idején, 1990-ben 31 ezer tanácsi lakás volt a kerületben, harmaduk komfort nélküli. Ma már csak kilencszáz komfort nélküli lakás van nálunk. Vagy ott a József Attila-lakótelep, amely nemrég ünnepelte ötvenedik születésnapját. Minden harmadik ferencvárosi polgár ott lakik. Húsz éven át nem történt semmi ebben a városrészben, hiányzott egy piac, hiányzott a rendőrőrs, hiányzott a közösségi ház és így tovább. Mindezt megteremtettük. Most pedig a lakótelepiekkel közösen tervezzük a telep következő ötven évét. Tavaly a ferencvárosi tömbrehabilitációs program nyerte el az építészeti szakma legkiemelkedőbb nemzetközi elismerését, a FIABCI Prix d’Excellence nagydíját. Ez az építészet Oscar-díjának számító nemzetközi nívódíj hatvanegy éves fennállása során elsőként jutalmazott magyar pályázatot a településfejlesztés kategóriában.


– Akkor hát béke van a kerületben?

– Akárcsak 2010-ben, most is kétharmados többséggel rendelkezik a Fidesz–KDNP, 11 képviselőből áll a Fidesz–KDNP-frakció, ezenkívül van két MSZP-s, egy jobbikos, egy LMP-s, egy Együtt-es és egy független képviselő. Elődöm, az SZDSZ-es Gegesy Ferenc jó polgármester volt, de rossz politikus. Öt cikluson át vezette Ferencvárost. Azt vallotta, hogy fölötte már nem áll senki. Dehogynem. A ferencvárosi emberek. Ez az én filozófiám. A közvélemény-kutatások szerint most is minket támogatnak a ferencvárosi szavazók. Ezt támasztják alá a személyes tapasztalataim is, sokan megállítanak az utcán, kérdeznek, érdeklődnek, bátorítanak. Béke van, bár két ellenzéki képviselő hölgy különösen aktívvá vált az utóbbi időben. Úgy látom, nekik komoly ambícióik vannak, egyikük indul az országgyűlési választásokon, másikuk bejelentette, hogy polgármester szeretne lenni.


– Elhangzott, hogy a szocialistákkal együtt megcsapolják a parkolásból származó bevételeket, és lakásokat osztogatnak fideszes magánszemélyeknek…

– Én úgy látom, hogy a két képviselő asszony elsősorban a hangját akarja hallatni. Igazából senki sem elemezte és szálazta szét az említett ügyeket, néha olyan érzésem van, mintha a tények nem is érdekelnék őket. A 444.hu háromrészes riportot írt rólunk Ferencvárosi rémmesék címmel. Az elsődleges problémám az, hogy ha kritizálni akarnak bennünket a képviselő asszonyok, akkor előbb a bizottsági üléseken vagy a közgyűlésen kellene ezt megtenniük. Na de hogyan is, amikor az LMP képviselőnője egyetlen alkalommal sem szólalt fel eddig a testületi üléseken?


– Azzal érvelnek, hogy önök a pert, amit a háromrészes riport miatt indítottak a 444-gyel szemben, elveszí­tették.

– Tizenhárom pontban támadtuk a bíróság előtt a 444 állításait. És valóban vesztettünk, de csak első fokon. A per tehát folytatódik tovább. Ami érdekes, hogy a bíróság nem a 444 állításainak tartalmát vizsgálta, hanem azt, hogy joga van-e a portálnak egyáltalán bármit híresztelni rólunk. Tárgyalás nem volt. Végül kiderült, hogy igen, joga van, ha azt vélemény formájában teszi. És a bíróság szerint a 444 mind a tizenhárom pontban véleményt fogalmazott meg. Van még egy hasonló peres ügyünk is, ott éppen fordított a helyzet, persze az egy másik bíróság, másik jogértelmezési gyakorlattal.


– Nézzük az egyik véleményt: eltűnnek a parkolásból származó bevételek. Ez ugyan tényállítás, de mindegy…

– A törvény értelmében az önkormányzat számlájára közvetlenül folynak be a parkolási díjak, nekünk nincs hozzáférésünk. A számlákat, illetve az idevonatkozó számlavezetést minden képviselő megtekintheti. Akik vádolnak bennünket, azok nem tekintették meg, ez bizonyítható. Viszont hamisnak mondott parkolójegyeket mutogatnak, hozzánk azonban sohasem érkezett ilyen visszajelzés, sem az autósok, sem az autós szervezetek, de a NAV vagy a számvevőszék részéről sem.


– És mi a helyzet a Tűzoltó utca 66.-ban, ahol lakásokat osztogatnak?

– Gegesy Ferenc idején sem volt meg a lehetőség arra, hogy a polgármester és köre lakásokat osztogasson, és most sincs meg. Ez az illetékes bizottság vagy a testület dolga. A Tűzoltó utca 66.-ban piaci alapú bérlakások vannak, ezeket nyílt pályázatokon lehet megszerezni, általában öt évre. Erre az időre előre ki kell fizetnie a bérlőnek a lakbért, ami összességében véve elérheti a 6-7 millió forintot is. Az önkormányzatnak ez konkrét bevételt és fegyelmezett, biztos bérlőt jelent.


– Biztos bérlő? Mit ért ezen konkrétan?

– A szociális alapú bérlakások lakói több mint 400 millió forint lakbérrel tartoznak. A közműtartozásaik pedig ennek többszörösét teszik ki, és azt az önkormányzat a szolgáltatóknak. A piaci alapú bérletnél nincs ilyen veszély. Egy szociális bérlakás lakbére 4 ezer forintnál kezdődik, a piaci alapú bérlet viszont 70 ezernél.


– A vádakból azt lehet kiolvasni, hogy a fideszesek kapnak kedvezményt…

– Itt most 124 lakásról beszélünk, amelyeknek a piaci alapú bérleti jogára pályázni lehetett. Ebből hármat fideszes ember nyert meg. Az egyik ellenzéki képviselőnő a kettő közül itt lakott a Bakáts téren a férjével és három gyerekükkel. Bejött hozzám sírva, hogy a tulajdonos, akitől a lakásukat bérelték, 65 százalékkal megemelte a lakbérüket, ami így felment havi 170 ezer forintra. Kérte, adjon neki lakást az önkormányzat. Megértettük, és az illetékes bizottság megszavazott neki egy piaci alapú bérlakást, hogy nyugodtan tudjon dolgozni. Ma már a Duna-parton laknak, saját, negyvenmilliós otthonukban. Csodálkoztam, hogyan jutottak ilyen rövid idő alatt ennyi pénzhez, de az ismerősök jelezték, hogy a férje minisztériumi főosztályvezető. A lakások ügyében nyomozott a rendőrség, de lezárta a vizsgálatot. Most a bulvárhírek kapcsán az ügyészség újra kinyitotta az aktát, kíváncsiak vagyunk, mire jutnak.


– Minek tekintik ezt az egészet? Lokális képviselői érdekharcnak, vagy ez már a nagybetűs kampány?

– Ez már a kampány. Az Együtt képviselőnője szorgalmasan építgeti pártja imázsát a kerületben. De az LMP politikus asszonya is készül 2018-ra, már mindenütt arról beszél, hogy ő oldotta meg a kerület nagy problémáit. Szerintem egy alaposan megtervezett feketemarketing-hadjárat folyik a Fidesz–KDNP ellen, tipikus bulvárpolitizálás, adott esetben a legvulgárisabb eszközökkel, elég, ha csak azt az ügyet említem, ahol azért vontak kérdőre bennünket, mert szerintük ondó került a játszótéri csúszdára. Döbbenet, de ez is belefér az egyébként Amerikában kidolgozott metódusba.


– Most itt az újabb sajtótéma: az önkormányzat mindkét képviselőnőt visszahívta bizottsági posztjáról, ami nekik komoly anyagi veszteséget is jelent. Ez volt a Fidesz bosszúja?

– Az a stílus, az a Ferencváros rossz hírét keltő bulvárpolitizálás, amit művelnek, tarthatatlan és elfogadhatatlan. Ez volt az egyetlen lehetőségünk, hogy ezt az értésükre adjuk. Tíz igen, három nem és két tartózkodás mellett hívtuk vissza őket.


– Valaha Ferencváros a szó jó értelmében vett polgári kerület volt.

– Megtartotta polgári jellegét, és ez erősödni is fog. Innen nem mennek el az emberek, itt maradnak. Növekednek a lakásárak, egyre több sikeres fiatal választja a kerületet. Mert itt olyan otthonuk van, amit egy megszépülő város vesz körül.

S. F.