A Magyar Honvédség ismét a fejlődés pályájára állhat, a Zrínyi 2026 az elmúlt 25 év legátfogóbb, legkiterjedtebb honvédelmi és haderő-fejlesztési programja – mondta Simicskó István Szentendrén az altisztek szombati ünnepélyes eskütételén.

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

A honvédelmi miniszter emlékeztetett arra, hogy a költségvetési források bővülnek és nemcsak többet kívánnak költeni, hanem jobban is, hogy érezhető pozitív változások legyenek a katonák megbecsülésében. A folyamat elindult az illetményemeléssel – mondta -, amit továbbvisznek, az egyéni felszereléssel, sőt az új köznapi és ünnepi ruházat is készülőben van. Modernizáció zajlik minden területen – mutatott rá -, de a modernizáció mellett a katonai értékeknek, katonai erényeknek továbbra is meg kell maradniuk, sőt erősödniük kell. A régi értékek fenntartása mellett kell végrehajtani a modernizációs folyamatot – húzta alá, hozzátéve, hogy megbecsülést és kiszámítható életet kívánnak adni a katonáknak.

Simicskó István beszélt arról is, hogy a katonai hivatás választása a haza szolgálatának legmagasabb szintű megnyilvánulása. Mint az altiszti hitvallásban is megfogalmazódik – folytatta -, az életnek igazi értelmet és értéket csak az a szolgálat adhat, amellyel embertársaink, nemzeti családunk ügyei felé fordulunk. Szólt arról is, hogy a haza nélkül nincsen nemzet, és a haza megvédésében mindenkinek megvan a maga felelőssége.

A miniszter arra utalva, hogy a napokban emlékeztek a Don-kanyarban elesett magyar katonákra, a második világháború borzalmaira, beszélt arról is, hogy értelmetlen háborúba, sőt háborúba soha nem szabad belebocsátkoznunk. Nekünk a békét kell szolgálnunk, a magyar emberek biztonságát, Magyarország védelmét – mondta.

Benkő Tibor vezérkari főnök arra emlékeztetett, hogy az esküvel az elhivatottságról tesznek tanúbizonyságot a jelenlévők, amikor megfogadják, hogy akár az életüket is feláldozva szolgálják az országot, a nemzetet.

Az altisztek összekötő kapcsot jelentenek a tisztek és a legénységi állomány között. A szombati avatáson a Magyar Honvédség Altiszti Akadémián sikeres vizsgát tett nappali iskolarendszerű hivatásos, valamint tanfolyam rendszerű képzésen részt vett szerződéses legénységi állományú katonák tettek esküt.

Ebben az évben 174-en mondták el az őrmesteri esküt a szentendrei alakulatnak helyt adó Görgey laktanyában, iskolarendszerű képzésen 42-en végeztek, köztük két nő, tanfolyami rendszerű altisztképzésen 132-en, közülük 16-an nők.

MTI