Az Országgyűlés hétfőn 151 igen és 6 nem szavazattal, tartózkodás nélkül felfüggesztette a jobbikos Farkas Gergely mentelmi jogát.

Fotó: MTI, archív

Fotó: MTI

Hargitai János (KDNP), az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke a szavazás előtt elmondta: a legfőbb ügyész részéről közvádas ügyben érkezett megkeresés, amelyben Polt Péter indítványozta Farkas Gergely mentelmi jogának felfüggesztését a választás rendje elleni bűntett miatt.

A bizottsági elnök ismertette: a cselekmény még a választási kampány időszakára nyúlik vissza, amikor Farkas Gergely a Bács-Kiskun megyei 5. egyéni választókörzet képviselőjelöltjeként felajánlotta az ott induló LMP-s képviselőjelöltnek, hogy 600 forintot, az addigi kampányköltségeit kifizeti, ha visszalép a javára. Az LMP-s képviselő ezt visszautasította – idézte fel Hargitai János, aki jelezte, hogy hangfelvétel és e-mail is alátámasztja a gyanút.

A bizottsági elnök jelezte, hogy a mentelmi bizottság hétfői ülésén megtárgyalta az ügyet, azon Farkas Gergely is mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte. A bizottság mivel közvádas ügyről van szó, – követve eddigi gyakorlatát – egyhangúlag azt javasolta, hogy a képviselő mentelmi jogát ebben az ügyben adja ki a parlament.

Farkas Gergely az Országgyűlés plenáris ülésén nem kívánt élni a felszólalás lehetőségével.