A kormány fellebbezni fog a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) keddi elsőfokú, nem jogerős ítélete ellen, amely „nem a tankönyvpiaci kiadványok fejlesztésének állami monopolizálása, hanem a tankönyvek iskolákba történő kiszállításának 2011 decemberében bevezetett és 2013-tól alkalmazott központosítása kapcsán született” – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.  

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az EJEB keddi ítéletében kimondta, hogy a hatóságok megsértették több, iskolai tankönyvek forgalmazásával foglalkozó cég jogait.

Az Emmi erre úgy reagált, a korábbi gyakorlat szerint minden kiadó saját maga szállíttatta ki a tankönyveit, majd a központosítás nyomán a terjesztési feladatokat a KELLO látta el. 

Ez a rendszer mára egyértelműen bevált, valamennyi tankönyv egyszerre érkezik meg az iskolákba, átlátható módon és olcsóbban – írta a minisztérium.

„Az, hogy egyes cégek ezzel nem jártak jól, valószínűsíthető, de a tanulók és a családok egyértelműen nyertesei az átalakításnak: a családok 2013-ban 7,23 milliárd forintot költöttek tankönyvekre, 2018-ban pedig 1,5 milliárd forintot, emellett a kormány bevezette az ingyenes tankönyvellátási programot” – hangsúlyozták. 

Ma már több mint egymillió diák kap ingyen a tankönyvet: az elsőtől a kilencedik évfolyamig minden tanuló, a 10. évfolyamtól pedig valamennyi rászoruló, úgy, mint a tartós beteg, sajátos nevelési igényű diákok, illetve azok, akik három vagy több gyereket nevelő családban élnek – olvasható az Emmi közleményében.