Vajon hogyan hat a gyorsan változó világunk a következő generációkra? Miért nem érvényesek sokszor szüleink megoldásai a mi életünkben felmerülő kérdésekre? Nemes Orsolya generációkutatóval, a Milestone Intézet munkatársával beszélgettünk.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– Mióta létezik a generációkutatás tudománya?

– Nem olyan régen. Százötven évvel ezelőtt még csak nem is beszéltek generációkról, ugyanis nem volt olyan nagy különbség nagyapa, apa és a fiú élete között: a nagyapa megoldásai az unoka életében is érvényesek voltak. Mára ez megdőlt, ma már nem feltétlenül jelentenek megoldást az életben felmerülő kérdésekre a szülők döntései. A generáció szót a XIX. század közepén írták le először olyan értelemben, ahogy ma használjuk, ám az első, ezzel foglalkozó tanulmány a múlt század húszas éveiben készült, és a magyar származású Karl Mannheimhez köthető. Ő írta le elsőként, hogy az egy korban születetteknek közös nemzedéktudata lehet.

– Mi mentén választhatók el az egyes generációk egymástól?

– A mannheimi gondolat szerint ehhez két dolog kell: valamiféle társadalmi-gazdasági krízis – mint például egy háború vagy világgazdasági válság –, illetve gyors szociokulturális változások, mint a kitolódó gyermekvállalás vagy az internet megjelenése. Persze az 1920-as évek óta több elmélet is napvilágot látott, köztük olyanok is, amik éppen a generációk megítélésének a félreértelmezését erősítik. Jelenleg nincs konzekvens szakaszolás, a kutatók, az újságírók – és a közbeszéd is – úgy nevezik el és számítják a különböző generációkat, ahogyan nekik szimpatikus. Ami pedig a legnagyobb kavarodást okozza, hogy a nemzetközi terminusokat és megállapításokat sokszor anélkül vesszük át, hogy megnéznénk, a magyar társadalomban is megállják-e a helyüket.

– Ez miért okoz gondot?

– Mert a generációk helyspecifikusak. Magyarországon a baby boomerek alatt az 1946 és 1964 között születetteket értjük. Az X generáció a rendszerváltás idején, az Y generáció pedig az új média, vagyis az internet korában szocializálódott. Kínában ez alatt az időintervallum alatt öt nemzedék nőtt fel. Vagyis kultúránként, nemzetenként is más a helyzet, nem lehet nagy általánosságban igazságokat megállapítani. A kohorsz élmények, vagyis a meghatározó filmek, médiumok, korabeli események írnak le egy nemzedéket. A generációelmélet lényege: amilyen hatások érnek minket elsősorban tinédzser- és a fiatal felnőtt korunk alatt, az formálja majd a világképünket és azt, hogyan állunk a világhoz, a gazdasági, társadalmi és politikai kérdésekhez. A magyar X generációnak a rendszerváltás a markáns alapélménye, az egy nemzedékkel későbbi Y generációnak pedig a globalizáció.

– Egy generáción belül azonban nagy a szórás, igen különböző vagyoni helyzettel, iskolai végzettséggel rendelkező embereket érthetünk alatta.

– Valóban az okozza a gondot, hogy egységként szokás kezelni a generációkat: itthon az Y-ok alatt például 1,7 millió embert értünk, ám ha közelebb lépünk és megnézzük, pontosan kiket is vizsgálnak a riportokban, azt látjuk, a városban élő értelmiségiek állnak a fókuszban, akik körülbelül az említett generáció tizenöt százalékát teszik ki. Az is gondot jelent, hogy itthon ezzel kapcsolatban nincs átfogó, nagy mintájú generációkutatás, vagy ha van, az általában vagy fogyasztáscentrikus, és csupán marketingszempontokat vesz figyelembe, illetve csak egy-egy generációt vizsgál, mint például az ifjúságkutatás, de nem látjuk az évtizedek trendjeit.

– Mi a gyakorlati haszna, alkalmazási területe a generációkutatásnak?

– A munkahelyemen kifejezetten cégekkel foglalkozunk, de állami szférából, nonprofit szervezetektől és a startup világából is érkezik hozzánk megkeresés. Általában azért keresnek fel minket, mert nem tudják a fiatal munkaerőt megtartani, nagy a fluktuáció, vagy nem ítélik hatékonynak a működésüket. Mi diagnózist állítunk fel, megkeressük a valódi okokat, komplex szociológiai és folyamatfelmérést végzünk, hiszen a munkahelyváltás csak tünet. A fluktuáció oka általában az, hogy a fiatalok nem kapnak elég fizetést, vagy nincs előmeneteli lehetőségük, ám jellemző módon a vállalatok vezetői legtöbbször azt hiszik, ez generációs probléma. Sok olyan cikket is olvashatunk, amelyekben előkerül, hogy az Y generáció szakemberei közül mindenki vezető akar lenni és nem lojális. Ez hamis képet sugall.

– És mi az igazság?

– Korábban megvizsgálták, hogy az X generáció hogyan mozgott a munkahelyek között, amikor annyi idős volt, mint most az Y-ok. Ebből kiderült, hogy pontosan annyiszor váltottak átlagosan munkahelyet, mint az Y generáció tagjai, sőt, a jelenben is párhuzamosan fut a két görbe. Ez a mozgás általában addig tart, míg a nemzedékek tagjai elérik az életben a felnőtté válás mérföldköveit, amiből a családalapítás a legmarkánsabb. Addigra általában kiderül az is, mi az, ami igazán érdekli őket, amit élethivatásuknak választanak. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ma a gazdasági válság után éppen a gazdasági fellendülés időszakát éljük, munkaerőhiány van. Minden cég erről beszél: nem találnak elég embert sem a szellemi, sem a fizikai munka világában. Mivel pedig van kereslet, könnyebben váltanak munkahelyet az emberek. Ugyanakkor a gazdasági válsággal megdőlt az a mítosz is, hogy egy multinál mindenki biztonságban tudhatja magát.

– Hol nagyobb a szakadék: a mai gyerekek és szüleik, vagy a korábbi generációk között?

– A körülöttünk lévő világ változásait látjuk leképeződni a generációkban: mindez ránk is hatással van, de sokszor a gyerekeinken vagy az új belépőkön érezni markánsan, hogy mennyire megváltozott minden. Az elmúlt két évtized technológiai és információs robbanása például megszüntette a fentről lefelé történő információszerzést, régen a főnököm vagy a tanárom adta át a fontos információkat, ma viszont az internet miatt mindez demokratizálódott. A maiak azt is gondolják, attól még, hogy dolgoztál harminc évet, nem biztos, hogy tiéd a releváns tudás, hiszen ez idő alatt gyökeresen megváltozott a világ. Ugyanakkor az is igaz, hogy a világ legjelentősebb cégeiben a topvezetők X generációsok, az Apple-nél Tim Cook, vagy mondjuk Bill Gates, de a Google alapítói is jó példák erre. Kevés sikeres Y van óriásvállalatok élén, például Mark Zuckerberg, de ő is maga mellé vett egy X generációs szakembert. Változik a világ, de bizonyos dolgok azért állandóak: ilyen például a tapasztalat, amit nem válthat ki a tehetség.

– A generációelmélet és az abból levont következtetések a társadalom legkülönbözőbb területeit érintik. Mit tartogat számunkra a jövő? Az elkövetkezendő nemzedékeknek milyen kihívásokkal kell szembenézniük?

– A legnagyobb kérdés, hogy mi vár ránk a mesterséges intelligencia fejlődése, a robotika, a nano- és biotechnológia világában. Sápítozunk, mennyire mások a mai fiatalok. De mi lesz húsz-harminc év múlva, mikor az egyre inkább gyorsuló tudományos fejlődés következtében a legmerészebb álmaink is valóra válhatnak? Douglas Adamstől származik a gondolat, hogy minden, ami létezett a világon, amikor megszülettünk, az normális, hétköznapi és a világ működésének természetes része. Minden, amit tizenöt és harmincöt éves korunk között találnak fel, az új, izgalmas és forradalmi, sőt, talán még karriert is lehet csinálni belőle. Minden, amit harmincöt éves korunk után fedeznek fel, az a dolgok természetes rendje ellen való. Ez nagy igazság. Ugyanakkor a technológiai fejlődés következtében egyre rövidül a generációk ciklusa, a baby boomerek 18 évéhez képest a kislányom nemzedéke csupán szűk tíz évet ölel fel – bár még nem tudjuk, meddig tart majd ez a korosztály.

– Miért?

– Mert megjelenhet a társadalmat olyan, alapjaiban megrázó felfedezés, ami komoly hatással lesz a következő nemzedékre, megváltoztatva viselkedésüket, attitűdjüket. A kislányom egyéves, ő már az alfa generációhoz tartozik. Féléves volt, mikor Szaúd-Arábiában egy hongkongi fejlesztésű robot, ami a Sophia névre hallgat, állampolgárságot kapott. Felmerül a kérdés, hogy Sophiára is ugyanazok a jogok vonatkoznak, mint egy szaúdi nőre? Nőnek számít-e, mert női neve van? De nemrégiben volt hír az is, hogy mesterséges anyaméhből segítettek világra egy bárányt. Madridban 3D-s technológiával nyomtatott hídon sétálhatunk át. Vagy elég csupán abba belegondolni: a telefonnak 75 évre volt szüksége, hogy ötvenmillió felhasználója legyen, az Angry Birdsnek 35 napra. Nem várhatom el a gyerekemtől, hogy az én világképemet tartsa magáénak úgy, hogy közben ezt a meghökkentő, számára azonban természetes változást látja maga körül. Az őt körülvevő világ egészen más, mint az enyém, hiszen én tizenöt évet leéltem internet nélkül. Egyszóval mások lesznek az alapélményeink.

– Mégis, meg lehet jósolni, milyen lesz a jövő nemzedéke?

– Én is a válaszokat keresem, sőt, azt szeretném, ha diskurzus kezdődne ezekről a kérdésekről. Erről fog szólni a szeptemberben megjelenő könyvem: hogyan viselkednek majd ebben az alapjaiban megváltozott közegben az emberek? Hiszen a jogszabályok, a gazdasági-jogi környezet sem követi a robbanásszerű technológiai fejlődést. Jellemzően, ha történik egy fejlesztés, menet közben építik köré a szabályozást: mint ahogy például az Uber megjelenése után szabályozták le, ki és milyen feltételekkel vezethet taxit. Még lekövethetőek a változások, nincs még olyan tömegű innováció, amit ne tudnánk kezelni. De ez nem lesz mindig így. Annyit most is látni, hogy a robotika és az automatizáció felé halad a világ, aminek jól körülhatárolható következménye, hogy egyre többen veszítik majd el a munkájukat. A XIX. század második felében az agráriumban lezajlott ipari forradalom miatt rengetegen hagyták ott a földeket, belőlük lettek a gyáriparban dolgozó munkások. A tömegtermelés után a munkások átmentek a szolgáltató szektorba. Ma felmerül a kérdés: miben vagyunk mi jobbak a gépeknél? Hová tudunk fordulni, ha kiszorítanak bennünket a munkahelyekről a robotok? Bill Gates szerint már most el kellene kezdeni szedni a robotadót, amit meghatározott társadalmi csoportok továbbképzésére lehetne fordítani, akiknek robotbiztos a munkája, mint például az oktatóknak. Egyébként a finn parlamentben működik egy szervezet, amelynek az a feladata, hogy a jövőt monitorozza, és folyamatosan értesítse a döntéshozókat arról, merre halad a világ, hogy mindezt figyelembe vehessék a törvényalkotásnál.

– Mit tehetünk mi, hogy a gyerekeink jövőképesek legyenek?

– A jövőre nem lehet elég korán elkezdeni felkészülni, főleg egy olyan gyorsan változó világban, mint amiben ma élnek együtt különböző generációk. Ebben az oktatásnak kiemelt szerepe van: elsősorban ahhoz kell hozzájárulnia, hogy a diákok nyitottak legyenek az újfajta kihívások felé, rendelkezzenek azzal a tudással és készségekkel, hogy releváns és értékvezérelt válaszokat adhassanak rájuk. Azt ma még egyetlen jövőkutató sem látja, milyen lesz a világ, csak azt, hogy nagyon más. A gyerekeinknek sok döntést kell majd meghozniuk, a korábbi generációk tapasztalataik, tévedéseik, dilemmáik és értékeik átadásával segíthetik őket ebben.