Ferenc pápa együttérzését fejezte ki az olaszországi Verona közelében péntek éjszaka történt baleset minden érintettjének, az áldozatok családtagjainak és a sérülteknek. A részvéttáviratot a pápa nevében Pietro Parolin bíboros-államtitkár juttatta el Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseknek. 

Fotó: mti, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció

Az MTI-hez eljuttatott távirat szerint Ferenc pápa „mély fájdalommal értesült az olaszországi Verona közelében történt buszbalesetről”, melyben a Szinyei Merse Pál Gimnázium 16 diákja életét vesztette, illetve többen súlyos sérüléseket szenvedtek, és „a tragédia minden érintettjét biztosítja imádságos együttérzéséről”.
    
A pápa „az elhunytakat a mindenható Isten irgalmas szeretetére bízva imádkozik azért, hogy a családtagok és barátok vigasztalást találjanak gyászukban, és erőt tudjanak meríteni az Úr kegyelméből”.
    
Ferenc pápa imádkozik a sérültekért is, és mindazokért, akiket érintett a tragédia, hogy gyógyulást és vigaszt leljenek a szomorúság idején. 
    
A pápa a Szinyei Merse Pál Gimnázium egész közösségére és valamennyi gyászolóra a béke és erő isteni áldását kéri – olvasható a közleményben.

(MTI)