A Fidesz felszólítja az ellenzéki pártokat arra, hogy a keddi végszavazás során szavazzák meg a jogi határzár megerősítését célzó jogszabályokat – jelentette ki a párt kommunikációs igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Hidvéghi Balázs közölte: arra kérik az ellenzéki pártokat, hogy ne külső érdekeket, Brüsszel érdekét, ne a Soros György által támogatott szervezetek érveit vegyék figyelembe, hanem Magyarország biztonságát. Aki erre a törvényre nemmel szavaz, az egyértelműen bevándorláspárti – fogalmazott.

A kormánypárti politikus azt mondta, hogy a tavasz beköszöntével egyre inkább fokozódik a migrációs nyomás a magyar határokon. Brüsszel nyomásgyakorlása is növekszik a kötelező elosztási kvóták elfogadtatására, ahelyett, hogy a külső határok védelmére koncentrálna az unió. Sőt már ott tartanak, hogy a többi között az uniós támogatások megvonásával és kötelezettségszegési eljárásokkal fenyegetik azokat a tagállamokat, amelyek ezzel nem értenek egyet – tette hozzá.

A Fidesz a külső határok védelmében látja a helyzet megoldását, ezért támogatja a második kerítés megvalósítását a déli határon, valamint a jogi határzár megerősítését. Az intézkedéseknek az a céljuk, hogy megállítsák a bevándorlók ellenőrizetlen mozgását, ily módon erősítve Magyarország és az Európai Unió közbiztonságát is. Példaként említette a berlini karácsonyi vásáron történt terrortámadást, azzal, hogy a Fidesz meg akarja védeni az embereket az ilyen veszélyektől.

Hidvéghi Balázs kérdésre válaszolva visszautasította azokat a nemzetközi szervezetek, köztük keresztény szervezetek által megfogalmazott és a nemzetközi sajtóban napvilágot látott vádakat, amelyek szerint a magyar határon bántalmaznák a migránsokat.

Ezek a vádak egy világszintű küzdelem részei – jelentette ki. Vannak ugyanis olyan, leginkább Soros Györgyhöz köthető erők, amelyeknek az az érdekük, hogy megváltozzon Magyarország kulturális identitása, etnikai összetétele, és ennek érdekében semmitől sem riadnak vissza – mondta.

Nincs tudomásuk arról, hogy bántalmaznák a migránsokat – hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.

A kormánypártok által beterjesztett törvényjavaslat szerint az illegális bevándorlóknak a tranzitzónákban kellene megvárniuk menekültkérelmük jogerős elbírálását, valamint nem csupán a határ nyolc kilométeres sávjából, hanem az egész ország területéről visszaszállíthatnák őket a tranzitzónákba.

MTI