Fotó: shutterstock, illusztráció

Fidesz szerint egy olyan furcsa koalíció alakult ki az ellenzéki oldalon, amelyben a baloldalt Soros György, a Jobbikot pedig Simicska Lajos rángatja, finanszírozza. 

Németh Szilárd, a kormánypárt alelnöke vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a Jobbik szombaton indított sok százmillió forintos plakátkampánya a végső bizonyítéka annak, hogy a Jobbik egy milliárdos pártja, Simicska Lajos pedig marionett bábuként mozgatja Vona Gábor pártelnököt.

Kiemelte, a milliárdos Simicska Lajos azt követően gondolta úgy, hogy „kell keresnie magának egy parlamenti pártot”, miután a Fidesz-kormány nem úgy táncolt, ahogy ő gondolta, sőt a parlamentben neki nem kedvező döntéseket is kezdeményezett. „Vona Gábort meg is találta, meg is vette dekára” – mondta Németh Szilárd, hozzátéve, Simicska Lajos a Jobbiknak juttatott pénzért cserébe azt kérhet a párttól, amit akar.   

A Fidesz politikusa szerint Vona Gábor utasításai alapján a Jobbik teljesen meg is változott. Németh Szilárd hangsúlyozta, a Jobbik elnöke nem először cselekszik így. „Jól láthatjuk, hogy a pénzért és az áhított hatalomért, amelyet beígért neki ez a milliárdos, (…) Vona Gábor bármire képes” – mondta, hozzátéve, hogy a Jobbik vezetőjének a mostani médiamegjelenésért teljes egészében el kellett árulnia régi önmagát, a „Jobbik lelkét” és régi szavazóit.

Németh Szilárd szerint ezért lehet azt látni, hogy a „Jobbik rendezvényein gyakorlatilag nincsenek emberek”, hiszen korábbi támogatóik nem kértek abból a pálfordulásból, amelyet a régen magát nemzeti radikálisnak nevező párt végrehajtott „pusztán azért, mert Simicska Lajos megvásárolta őket”.

A Fidesz alelnöke a Jobbik pálfordulásának részeként említette, hogy a párt szerinte „agyonhallgatta” a kvótanépszavazást a részvételi arány csökkentéséért, majd nem szavazta meg a betelepítési kvóták ellen kezdeményezett alaptörvény-módosítást, továbbá „végig összeállt azokkal az álomgyilkosokkal”, akik az olimpia megbuktatásával akartak maguknak új politikai esélyt teremteni.

Németh Szilárd szerint utóbbi miatt a Jobbik meg is kapta a dicséretet „Heller Ágnes csodafilozófustól” és Kőszeg Ferenctől, a Magyar Helsinki Bizottság volt elnökétől. „Ők keblükre ölelték a Jobbikot, és azt mondták, hogy a Jobbik nélkül bizony mi nem tudunk semmik sem lenni” – fűzte hozzá.

A kormánypárti politikus kitért arra is, hogy a Jobbikkal ellentétben a Fidesz-kormány nem engedett semmiféle üzleti, vagy politikai nyomásgyakorlásnak, és ezután sem fog. Ellenben az nagyon nagy kérdés, hogy „Vona Gábor milyen hűségesküt tett Simicska Lajosnak” – folytatta Németh Szilárd, arra is rákérdezve, hogy a Jobbik vajon nem azt ígérte-e a milliárdosnak, hogy kormányra kerülésük esetén újra gyarapíthatja majd a vagyonát.

Németh Szilárd a Közép-európai Egyetem (CEU) mellett kiálló szervezetekre és tiltakozókra vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta, az elmúlt napokban „kiderült, kik azok, akik Soros emberei Magyarországon”. Hangsúlyozta, a „Soros-egyetemnek is be kell tartania a magyar törvényeket, a Soros-egyetem sem áll a magyar törvények felett”, a felsőoktatási törvény tervezett módosítása pedig ezt, vagyis tiszta és törvényes viszonyokat szolgálja.

MTI