Botka László óriási lehetőséget szalasztott el, hogy megnevezze a 4-es metró botrányának felelőseit – reagált a Fidesz a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének kijelentéseire.

Fotó: mti, mohai balázs
Fotó: MTI, Mohai Balázs

Botka László az egyenlő, igazságosabb és felemelkedő Magyarország megvalósítását nevezte leghatározottabb céljának szombaton Budapesten. 
    
A Fidesz erre reagálva közölte, azok a szocialisták beszélnek most igazságról és az ország állapotáról, akik „százmilliárdos metrópénzeket tettek zsebre, széthordták a nemzeti vagyont, százezreket tettek munkanélkülivé, elvették a pénzt a családoktól, az egészségügytől és az oktatástól”. 
    
A kormánypártnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a szocialisták ott folytatnák, ahol abbahagyták: eltörölnék a lakástámogatási rendszert, újra emelnék a jövedelemadókat. 
    
„De ami a legsúlyosabb, az új munkahelyek helyett újra a segélyezésnek nyitnának teret. Erre a magyarok egyszer már nemet mondtak” – írták.

MTI