Jelenlegi hely

Fidesz: Gyurcsány soha nem küldött semmit, csak elvett a nyugdíjasoktól


A Fidesz szerint a kormány által biztosított tízezer forint értékű Erzsébet-utalványokat a Magyar Posta kézbesítette, Gyurcsány Ferenc pedig soha nem küldött a nyugdíjasoknak semmit, csak elvett tőlük.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte hétfőn az MTI-vel, hogy Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője követelte a kormánytól, néhány napon belül minden nyugdíjashoz juttassák el a megígért tízezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

A Fidesz reagálásában azt írta, hogy a posta kézbesítette az utalványokat, akiket pedig nem találtak otthon és emiatt még nem vették át, azok a kézbesítési értesítőn jelzett határidőig még megtehetik. Ha bármilyen más ok miatt maradtak le a kézbesítésről, akkor az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság honlapján megadott elérhetőségeken kell jelentkezniük.

Közölték továbbá: Gyurcsány Ferencnek kormányzása alatt soha eszébe se jutott valamit adni a nyugdíjasoknak, sőt elvett tőlük egy havi nyugdíjat.

MTI