A Fidesz szerint elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan a román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozata.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Mihai Tudose akasztással fenyegette meg azokat az erdélyi magyarokat, akik a szülőföldjükön székely zászlót tűznek ki és kiállnak magyarságukért. Hangsúlyozta: ez a kijelentés a 20. század legsötétebb, legbarbárabb időszakait idézi, és olyan agresszivitásról tanúskodik, amely egy magát európainak tekintő állam kormányfőjétől megengedhetetlen. 
    
Úgy fogalmazott: Mihai Tudose szavai „túlmennek minden határon, példátlanok az európai politikában és végérvényesen belevésődnek minden magyar lelkébe és emlékezetébe”. A kommunikációs igazgató szerint a román miniszterelnök azonnali bocsánatkérése a minimumot jelenti. 
    
A Fidesz-KDNP mindent megtesz azért, hogy megvédje az erdélyi magyarokat akár Románia „primitív” kormányfője ellen is – tette hozzá. 
    
A román kormányfő szerdán este a Dcnews.ro portál tájékoztatása szerint a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatban egyebek mellett azt mondta: „Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.

(MTI)