A Fidesz szerint a napokban több irányból érkező támadás indult Magyarország ellen, amelynek „közös nevezője” a magyar nemzeti érdekeket nyíltan sértő „szélsőséges emberi jogi fundamentalizmus”.

Fotó: mti, archív, illusztráció

Hidvéghi Balázs, a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a támadás egyrészt a megerősített jogi határzárat éri, a Soros-szervezetek ugyanis Brüsszeltől várják Magyarország megbüntetését.
    
Az Amnesty International például bejelentette – idézte -, hogy a megerősített jogi határzár miatt levélben fordul az Európai Bizottság elnökéhez, a migrációért felelős biztoshoz, az Európa Tanácshoz és az ENSZ-hez. A politikus ezt úgy kommentálta: a Soros-szervezetek „fűhöz-fához rohangálnak azért, hogy Magyarországot bemártsák”. A brüsszeli bizottságot külön kérik, hogy indítson kötelezettségszegési eljárást, és szóba hozták Magyarország uniós szavazati jogának felfüggesztését is – tette hozzá.
    
A kommunikációs igazgató értékelése szerint ezzel a bevándorláspárti szervezetek ismét az illegális migrációt segítik, arra biztatják az illegális bevándorlókat, hogy szegjék meg a hatályos jogszabályokat, játsszák ki a magyar hatóságok figyelmét, és így érkezzenek meg az EU-ba törvénytelenül.
    
Hidvéghi Balázs másrészt bírálta a strasbourgi bíróság múlt heti döntését, amellyel elmarasztalta Magyarországot két bangladesi menekültkérelmének elutasítása miatt. Az ítélet szerinte szürreális, minden létező jogelvet figyelmen kívül hagy, és felháborító lenyomata annak, hogy milyen szélsőséges és torz irányba ment el az emberi jogi bíráskodás és gondolkodás Európában.
    
„Ez az ítélet nem más, mint a szélsőséges emberi jogi fundamentalizmus egyik újabb megjelenése” – mondta, hozzátéve, hogy szerinte ez a „torz gondolkodás” meggyengíti az EU-t, és okolható azért is, hogy Nagy-Britannia úgy döntött, elhagyja az uniót.
    
Azt végképp abszurdnak nevezte, hogy „magukat jogvédőknek nevező Soros-szervezetek és más nemzetközi szervezetek” még pénzt is kapnának azért, mert illegális bevándorlásra buzdítanak.
    
A Fidesz ezért felszólítja a kormányt, hogy nyújtson be fellebbezést az ítélet ellen, és ne engedjen Magyarország migrációs politikájából, álljon ellen minden külföldi befolyásolási kísérletnek – mondta Hidvéghi Balázs.
    
Arra a kérdésre, hogy tervezik-e esetleg Magyarország kilépését az Emberi Jogok Európai Egyezményéből, a politikus azt válaszolta: erről korai beszélni, szerinte szembe kell szállni az emberi jogok torz értelmezésével. Egyúttal reményének adott hangot, hogy Paczolay Péter, a strasbourgi bíróság új magyar bírája „a mostaninál egy józanabb gondolkodást képvisel” például az emberi jogok kérdésében, mint az eddigi magyar bíró, Sajó András.
    
A 3-as metró felújított szerelvényének meghibásodását firtató felvetésre a fideszes kommunikációs igazgató azt felelte: a legfontosabb az emberek biztonságának garantálása, ha a felújított metrókocsikkal műszaki problémák merülnek fel, akkor azokat orvosolni kell, és ha valóban meghibásodás történt, azok kijavítása bizonyosan garanciális.
    
Az önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatának tilalmáról szóló törvényjavaslatról Hidvéghi Balázs azt mondta: Magyarországon senki sem élhet vissza a hatalmával, az erejével, még a Heineken sem. Szerinte egyébként a törvényalkotás folyamata akár több hónapot is igénybe vehet, és nagy valószínűséggel csak az őszi ülésszakban várható róla parlamenti döntés.

MTI