Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke szerint ma is él a modern, polgári, liberális Magyarország reménye, vagyis az, hogy a magyar nép ismét ki tudja vívni a szabadságát a hatalommal szemben.

Fotó: mti, mohai balázs
Fotó: MTI, Mohai Balázs

Az ellenzéki politikus pártja március 15-i, a budapesti Pilvax közben tartott rendezvényén hangsúlyozta, hisz abban, hogy az ellenzék le tudja váltani a kormányt.     

Azoknak, akik itt a Pilvax kávéházban összegyűltek, sokkal kevesebb esélyük volt győzni a Habsburg-birodalom ellenében, mint nekünk – fogalmazott Fodor Gábor, hozzátéve, akkor van esély a „demokrata pártok” győzelmére, ha nagyobb bennük a vágy a szabadság visszaszerzésére, mint a másik kiszorítására. 
    

Előbb győzzük le a együtt a csüggedést, a reményvesztettséget, aztán pedig az önkényt, ráérünk egymással versenyezni az utána következő boldog békeidőkben – zárta beszédét a Liberálisok vezetője.

MTI