Fotó: MTI, archív, illusztráció

A fogyasztóvédelmi ellenőrzések az emberek biztonságát garantálják, és védik a tisztességes vállalkozásokat – mondta Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgáltatásért felelős államtitkára kedden a november 20. és január 1. közötti karácsonyi fogyasztóvédelmi ellenőrzésekről tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Hangsúlyozta, szeretnék, hogy a magyar családok biztonsága garantált legyen az ünnepek előtt és alatt is.

Hozzátette, a kormány célja, hogy a karácsonyi készülődés kordonok nélkül, békében és biztonságban történjen, a karácsonyi vásárok, valóban karácsonyi vásárok legyenek, sajnos, Nyugat-Európában nem mindenhol van ez így – tette hozzá.

Tuzson Bence rámutatott arra, az ünneplés békéje azt is jelenti, hogy fogyasztóvédelmi problémák miatt nem kell bosszankodni. Ezért a következő időszakban folytatódnak az ellenőrzések, hogy kiszűrjék a fizikailag, valamint a pénztárcára veszélyt jelentő termékeket.

Az államtitkár a karácsonyi fogyasztóvédelemi ellenőrzések eddigi tapasztalatairól elmondta, a legnagyobb hiányosság az árfeltüntetés területén volt, gondot jelentett a hiteles mérőeszközök hiánya, illetve az, hogy a csomagoló anyagot is belemérték az áru súlyába.

Megjegyezte, az ellenőrzéseknek köszönhetően az elmúlt időszakban jelentősen csökkent a jogsértések száma.

Keszthelyi Nikoletta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, a fogyasztóvédelmi hatóság a karácsonyhoz kapcsolódóan még fokozottabban ellenőrzi a vásárokat, üzleteket, ajándékboltokat a családok, a vállalkozások védelme érdekében. 

Az ITM helyettes államtitkára ismertette, hogy a fogyasztóvédelmi ellenőrzéseken egyebek közt nézik a megfelelő ártájékoztatást, és azt, hogy a vásárló kapott-e blokkot, illetve hiteles mérőeszközöket használtak-e az eladáskor. 

Az elmúlt időszakban mintegy 500 vállalkozást már ellenőriztek a fogyasztóvédelmi hatóságok, 35 százalékuknál találtak kifogásolni valót. Ezen felül 733 üzletben végzett a hatóság próbavásárlást, 234 jogsértést talált – mondta a helyettes államtitkár.

Keszthelyi Nikoletta hangsúlyozta, karácsony környékén az internetes vásárlást is kiemelten figyelik, a korábbi időszak 54 százalékos ismételt kifogásolás arányát sikerült 13 százalékra csökkenteni. Az online kereskedelemnél egyebek közt nézik azt is, hogy a webáruház megfelelő tájékoztatást adott-e a fogyasztónak a szállítási határidőről, és betartja-e. 

Az ITM helyettes államtitkára elmondta, az online kereskedelemben és boltokban egyaránt vizsgálják a termékbiztonságot mintavétel alapján, például fényfüzéreknél, karácsonyfaégőknél. Eddig 53 fényfüzért ellenőrzött a tárca akkreditált szaklaboratóriuma, 47 százaléknál talált problémát, és ezeket levetették a polcokról – mondta a helyettes államtitkár.

György István, Budapest Főváros Kormányhivatal kormánymegbízottja kiemelte, elsősorban segítőszándékkal végzik az ellenőrzéseket a törvények gyakorlati érvényesülése érdekében.  

Ismertette, hogy a fővárosban november 20-ától Budapest Főváros Kormányhivatal fogyasztóvédelmi főosztálya 44 esetben végzett ellenőrzést a fővárosi karácsonyi vásárokban a Bazilikánál, a Városháza parkban, a Vörösmarty téren. A 44 ellenőrzésből 11-nél minden rendben volt,  26 esetben a helyszínen pótolta a kereskedő a hiányosságot, 4 esetben eljárást indítottak a vállalkozással szemben. 

A karácsonyi vásárok mellett a Budapest Főváros Kormányhivatal a nagyobb bevásárlóközpontokat, hipermarketeket is kiemelten ellenőrzi, és próbavásárlást végez. Eddig itt 46 ellenőrzést végeztek, 1,2 millió forint bírságot szabtak ki – mondta a kormánymegbízott.