Nem volt jó stratégia az Iszlám Állam által Szíriában és Irakban létrehozott kalifátus lerombolása, mert a harcosok szétszóródtak a világban – jelentette ki Földi László titkosszolgálati szakértő az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata, archív

Úgy vélekedett: a kalifátusban ugyan elfogadhatatlan társadalmi rendszer alakult ki, de legalább Európából is odamentek az iszlám radikálisok. A kalifátus megszűnésével ugyanakkor a harcosok, sokszor profi terroristák visszatértek Európába, és a nyugat-európai országokban hozzák létre azokat a sejteket, amelyek vonzzák a muszlim fiatalokat – mondta.

„Vagyis kemény harc jön, amelynek újabb áldozatai lesznek” – tette hozzá Földi László.