Szombaton forgalomba állnak az új, repülőtérre közlekedő autóbuszok Budapesten, így átszállás nélkül is el lehet jutni közösségi közlekedéssel a belvárosból a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

Fotó: MTI (archív)

A tájékoztatás szerint a fővárosi önkormányzat döntése alapján a BKK megrendelésére indítják el a 100E járatot, amely a hét minden napján elsőajtós felszállási rendben közlekedik. A buszok a Deák Ferenc térről hajnal 4 órától 23.30-ig félóránként indulnak minden egész és fél órakor. A repülőtérről az első járat 5 órakor, az utolsó járat pedig 0.30-kor indul a belváros felé, ugyancsak félóránként.

A 100E autóbusz a repülőtéren a megszokott BKK megállóban áll meg, amely az érkezési szinten a két terminál között található. A 200E és a 900-as járatra is ugyanott, a 100E járat mögötti megállóban lehet felszállni.

Az autóbusz a repülőtér felé csak a Kálvin téren – a 9-es autóbusz és a 83-as trolibusz megállóhelyén – áll meg, illetve kora reggel az első két járat az Astoria M megállóhelyen a 47-es, a 48-as, a 49-es villamosok és a 9-es autóbuszok megállóhelyén is. A repülőtér felől a Deák Ferenc tér irányába közlekedő autóbuszról a Kálvin téren és az Astoriánál is le lehet szállni.

A VT-Arriva Kft. által üzemeltett alacsonypadlós, légkondicionált egyedi megjelenésű Mercedes Conecto G típusú autóbuszokra külön repülőtéri vonaljegyet kell váltani, amelynek ára 900 forint, más jegy vagy bérlet a járaton nem érvényes.

A közlemény szerint az új járat a repülőtér forgalmas időszakaiban többletszolgáltatásként biztosítja a belvárost elérő közvetlen kapcsolatot, a 200E és a 900-as járat a korábbi utazási feltételekkel változatlanul megmarad, így a repülőtér elérése továbbra is éjjel-nappal biztosított.

MTI