Tarlós István szerint Budapest nagyon sokat erősödött a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának létrejöttével: ezentúl a fővárosnak sokkal több köze lesz a budapesti állami beruházásokhoz, mint bármikor a rendszerváltozás óta.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata, archív

Tarlós István hétfőn az Inforádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: a jövőben a fővárosnak beleszólása lesz állami projektekbe is.

A főváros szempontjából fontos projektek finanszírozása is sokkal stabilabbá vált – jelentette ki.

A projektek között példaként említette a 3-as metró és kapcsolódó fejlesztéseit, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítását, a HÉV-vonalak, -szerelvények felújítását, új villamosvonalat a Bajcsy-Zsilinszky úton a Kopaszi gát irányába, a BKV járműcseréjének felgyorsítását, új Duna-hidak építést, valamint a Lánchíd és környékének felújítását. Új P+R parkolók létesítését, a Népliget rekonstrukcióját, a Nyugati tér átalakítását, a Cséry-telep teljes kármentesítését is a beruházások között említette.

Ezek olyan nagyobb projektek, amelyek meg is valósulnak, vagy legalább elindulnak a következő ciklusban – mondta Tarlós István.

A budapesti elektronikus jegyrendszerről szólva a főpolgármester megismételte: a projekt „nem dőlt be”, folytatódik. Pintér Sándor belügyminiszterrel pénteken tárgyalt az ügyben, és nagy valószínűséggel a fővárosi projekt csatlakozik majd a nemzeti elektronikus jegyrendszerhez, amely közös rendszere a MÁV-nak és a Volánnak – tette hozzá.

Tarlós István azt mondta: semmiféle pénzügyi veszteség nincs, csak olyan kifizetések történtek, amelyek mögött teljesítések vannak.

Úgy fogalmazott: az ügyben tanúsított „gyámoltalan, hezitáló vezetői magatartás és (…) a városvezetés akarva-akaratlanul” történt félrevezetése miatt kellett levonni a személyi konzekvenciákat.