A szakma álláspontja alapján dönt majd a római-parti védmű nyomvonaláról a Fővárosi Közgyűlés – mondta a főpolgármester szerdán a Karc FM Hangoló című műsorában.

Tarlós István úgy fogalmazott: „csak a szakma legavatottabb és legautentikusabb képviselőinek a véleményére alapozva fog a közgyűlés megrendelőként döntést hozni a nyomvonalról, nem pedig más megfontolások alapján”.

A városvezetés megszólal majd a kérdésben – közölte.

A főpolgármester elmondta, hogy az első egy vagy két igazán komoly árvíznél evakuálni kell majd a hullámtérben lakókat, amíg ki nem próbálják a mobil védművet. A védmű állékonysága nem a megrendelő felelőssége, hanem a tervezőké és az engedélyezőké, de az első alkalommal így készülnének fel – tette hozzá.

Az ügyben Békásmegyeren hétfőn tartott lakossági fórumon elhangzott vélemények kapcsán Tarlós István hangsúlyozta: „olyan, hogy főváros által erőltetett nyomvonal, nem létezik”. Ezt „egy nagyon szűk mag” kezdte el erőszakosan mondani, ők „mindig mindent hivatalból elleneztek” – mondta.

A főpolgármester veszedelmes jelenségnek nevezte azt, ami a római-parti védmű ügyében történik, és rámutatott, hogy ez a fővárosi Duna-szakasz egyetlen védtelen partszakasza.

Azt mondta, a „szűk mag” azon kívül, hogy fenyegetőző, követelőző magatartást tanúsít, még soha egyetlen olyan számításon, tervezésen alapuló alternatívát nem tett le az asztalra, ami alátámasztaná az általuk elmondottakat.

Tarlós István nevetségesnek és nehezen komolyan vehetőnek nevezte azt, hogy „valakik” a tervezők és az engedélyezők munkáját vagy hozzáállását előre teljesen felelőtlennek nyilvánítsák. A hangulatkeltéseket abba kellene hagyni – jelentette ki.

Nagyon ronda érvnek nevezte „az ügyeskedők” kapcsán a „kemény mag” részéről megfogalmazott véleményeket, és elmondta: a hullámtérben lévő sportlétesítmények és a háború előtt épült családi házak érdeklik őket. Mint megjegyezte, voltak, akik kihasználták a jogi kiskapukat, de nem azokat a házakat kell megvédeni, amelyeket magas feltöltésre építették.

Tarlós István közölte azt is, hogy a hétfői lakossági fórumra azért nem ment el, mert „nehogy a keménymag azt mondja”, hogy ott befolyásolni igyekszik az eseményeket. Ilyenről szó nincs, most már a szakmával kell vitatkozniuk – szögezte le, megjegyezve: az az érzése, hogy azoknak, akik az egész ellenkezést generálják, az a céljuk, hogy ne épüljön meg ez a védmű.

MTI