Az ellenállás és a lázadás időszakának nevezte a jelenleg zajló korszakot a Demokratikus Koalíció (DK) köztársaság napi megemlékezésén Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke úgy fogalmazott: a hazafiaknak és demokratáknak, függetlenül attól, hogy honnan jöttek, közösen kell szembeszállniuk Orbán Viktor rendszerével.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A Bibó István fővárosi, Kossuth téri szobránál tartott pénteki eseményen a politikus azt mondta, hogy a magyar köztársaság halott, halott a teste és halott a lelke. Nincs köztársaság a polgárok kölcsönös tisztelete, egymás megbecsülése nélkül, de Magyarországon elenyészett a köztársaságot összetartó közös megbecsülés és tisztelet kultúrája – közölte.

Elmúlt az a lelkesültség, ami 1945 második felét és 1946 legelejét áthatotta, amikor az új utakat kereső, a régi renddel szakítani kívánó Magyarország hosszú, de rendkívül intelligens vita végén közös, egyesült akarattal kiáltotta ki a köztársaságot – folytatta beszédét.

A köztársaságba a mai hazafias, demokratikus ellenzéknek kell új életet öntenie – szögezte le. Fontosak lehetnek a tegnap vitái, de még fontosabb a történelmi kötelesség – közölte a pártelnök. Bibó Istvánnak ezer vitája volt az akkori politikai pártokkal és azok vezetőivel, de 1956-ban, a Nagy Imre kormány minisztereként látta, hogy az ország felszabadítása, a megszállóktól való megszabadulás, a demokratikus erők összefogása teremtheti újra Magyarországot és „ugyanez a dolgunk ma is” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Az első köztársaságot Kun Béla buktatta meg, a másodikat Rákosi Mátyás, a harmadikat Orbán Viktor – mondta a politikus. Elvileg az 1949-es kommunista alkotmány is megtartotta a hatalmi ágak megosztását, de a hatalmon lévők  elfoglalták az állam valamennyi fontos intézményét és ezzel kialakult az egypártrendszer. Magyarországon ma is egypártrendszer van, de egy köztársaság nem élhet egypártrendszerben, ezért „nem lehet más dolgunk, mint ennek a rendszernek a megbuktatása, az új a negyedik köztársaság megalapítása” – nyomatékosította szavait.

Az eseményen felszólat Kolber István, a Új Köztársaságért Alapítvány elnöke is, aki arról beszélt, hogy ezen az emléknapon mindhárom magyar köztársaságra emlékeznek. Ez az emléknap nem pusztán a megemlékezés napja, ma már arról is beszélni kell, hogy hogyan lehet újjáépíteni a köztársaságot, a jogállamiságot és a demokráciát – jelentette ki.

Az esemény záróaktusaként Gyurcsány Ferenc és Kolber István megkoszorúzták Bibó István szobrát. A megemlékezést követően a DK elnöke nem válaszolt az újságírói kérdésekre.