Három évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc Szerbiában „rázta a kerítést” – emlékeztetett a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten kérdésre válaszolva egy más témában tartott sajtótájékoztatón.
 


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Szijjártó Péter egy arra vonatkozó kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc (DK) felvetette, a migrációs csomag nem kötelező a tagállamoknak, a külügyminiszter elmondta: három évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc Szerbiában „rázta a kerítést”, ez mindent elmond Gyurcsány és a magyar emberek biztonságának kapcsolatáról. „Bolond lyukból bolond szél fúj” – tette hozzá.
    
Csütörtökön azzal kapcsolatban, hogy Szijjártó Péter bejelentette: a kormány 12 pontos javaslatot fogadott el az ENSZ migrációs csomagjáról és ezt benyújtják az ENSZ-közgyűlés elnökének, Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: „nem tudom, hogy Szijjártó Péternek elment-e a józan esze vagy soha nem is volt”. Egy külügyminisztertől elvárható lenne, hogy tudja, az ENSZ alapokmánya világossá teszi, az ilyen típusú egyezmények nem kötelezőek a tagországok számára, mert ezek megfontolások és ajánlások – jelentette ki a politikus.

(MTI)