Fotó: MTI, archív, szerk.

„Ebben az országban diktatúra lett” – hangoztatta a Demokratikus Koalíció elnöke pártja Ellenállás elnevezésű tüntetéssorozatának pécsi állomásán pénteken.

Fotó: Facebook (illusztráció, szerk.)

Gyurcsány Ferenc a Jókai téren mintegy kétszázötven szimpatizánsa előtt rendezett eseményen úgy fogalmazott: „ha van bennünk elég bátorság kimondani, hogy ez egy diktatúra, akkor meg kell érteni, hogy diktatúrákat nem a parlamentben szoktak megdönteni”.

A DK elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „irtózik és fél” mindentől, amikor nem a szervezett, demokratikus népakarat hozza a változást, hanem a „sokak épségét veszélyeztető tömeg”. Megőrizni az ország minimális nyugalmát azok dolga is, akik szemben állnak ezzel a rendszerrel – figyelmeztetett az ellenzéki politikus.