„Tessék visszavenni az országot!” – biztatta hallgatóságát Gyurcsány Ferenc Komlón, a Demokratikus Koalíció lakossági fórumán.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

A DK elnöke az „Orbán, vagy Európa? Válassz!” nevet viselő rendezvényen a saját tapasztalataira hivatkozva azt mondta, hogy az emberek félnek a hatalomtól Magyarországon, holott fordítva kellene lennie, és a hatalomnak szolgálnia kellene ahelyett, hogy az embereket teszi szolgává.
    
Meg kell tanítani az embereknek, hogy övék az ország, és lehet, a politikusnak nagy a hangja, de a voksolás pillanatában neki is csak egy szavazata van, ahogy mindenki másnak, legyen akadémikus, vagy közmunkás – jegyezte meg az ellenzéki politikus a 2018-as parlamenti választásokra utalva.
    
Gyurcsány Ferenc úgy vélte, polgárok sokaságának kell azt érezne, hogy ennek az országnak a tízmilliomod része az övé. „Ne adják oda nemcsak Orbánnak, senkinek, nekem sem, másnak sem, és aki el akarja venni tőlünk, attól vissza kell venni” – mondta.
    
A pártelnök beszédben értékelte az oktatás, az egészségügy helyzetét, szólt az elvándorlás problémájáról, a nyugdíjakról és a Soros-tervről is.
    
Azt mondta, olyan oktatási rendszerre, iskolákra van szükség, ahonnan fantasztikus, nyitott, sok nyelven beszélő, gondolkodni akaró, a világra érdeklődő tekintettel néző gyerekek jönnek ki. De a rendszer ma nem ilyen, ami 2010 óta történik, az dráma – jelentette ki.
    
Gyurcsány Ferenc szavai szerint az egészségügy ma rosszabb, mint az elmúlt időszakban bármikor. Lassan szétválik és „kialakul egy gazdag egészségügy meg a szegények egészségügye lehetetlen körülményekkel, lehetetlen várólistákkal”.
    
A volt kormányfő az elvándorlásról azt közölte, hogy ha megállítani nem lehet is, fontos lenne lassítani a folyamatot, ahhoz azonban vonzóbb bérek kellenének. Úgy vélte, a bérek a munkaerőhiány miatt még emelkedhetnek, de amíg Magyarországon a munkahelyek többsége összeszerelő üzem, ahol 120-130 ezer forintot keresnek az alkalmazottak, nem lesz lényeges változás.
    
A nyugdíjakra térve megjegyezte, ne higgye el senki, hogy 2018-ban lehet tizenharmadik havi nyugdíjat fizetni, ahhoz ugyanis 250 milliárd forintra lenne szükség.
    
Ha nekem kellene döntenem, de minden bizonnyal nem leszek abban a helyzetben, az egészségügy, az oktatás és a szociális szféra jönne először – fogalmazott.
    
Gyurcsány Ferenc a Soros-tervről azt mondta: „Orbán Viktor egy nem létező sárkányt akar betologatni az ágyunk alá, és azt akarja, hogy keresgessük, de ne tegyük, nincs sárkány”.
    
A miniszterelnöknek állandóan kell valami ellenség, háborúzni akar, mi azonban békét, nyugalmat szeretnénk – közölte az ellenzéki politikus.

(MTI)