Gyurcsányék adókedvezménnyel segítenének

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A Demokratikus Koalíció (DK) adókedvezménnyel és albérlet-támogatással enyhítene a felsőoktatásban tanulók lakhatási problémáin.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Az ellenzéki párt szóvivője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy miközben Budapesten és vidéken is kevés a kollégiumi férőhely, az albérletárak az elmúlt években a másfél-kétszeresükre drágultak.

Rónai Sándor azt javasolta, hogy biztosítsanak adókedvezményt azoknak, akik a piaci ár alatt adják ki a lakásukat egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak. A bérbeadási és a piaci ár közötti különbözetet le lehetne írni az adóból, így a bérbeadó és a bérlő is jól járna - fejtette ki, hozzátéve, emellett vissza kellene adni a baloldali kormányok alatt még létező albérlet-támogatást a hallgatóknak.

Rónai Sándor megerősítette, pártja EP-képviselői megszavazzák majd a Sargentini-jelentést.