A Gyurcsány-kormány sok más családtámogatással együtt eltörölte az első Orbán-kabinet egy- és kétgyermekes családok támogatására bevezetett adókedvezményét, és ezzel havonta több ezer forintot vett ki az emberek zsebéből – mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a frakció szóvivője csütörtöki, debreceni sajtótájékoztatóján. 

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A Fidesz-KDNP 2011-ben állította vissza, és azóta folyamatosan bővíti a családi adókedvezmény rendszerét, amely újra segíti a munka mellett gyermekeket nevelőket – tette hozzá Halász János.

Közölte: folytatódik a családok támogatásának növelése, januártól havi negyvenezer forintra emeli a kormány a kétgyermekesek családi adókedvezményét 

A 2016-ban elkezdett, több ütemben végrehajtott emelésnek köszönhetően a kétgyermekesek családi adókedvezménye 2019-től megduplázódik – tette hozzá. 

„Ha az ellenzéken múlna, se családi adórendszer, se további adócsökkentés nem lenne” – fogalmazott, hozzáfűzve, hogy az ellenzéki pártok az elmúlt években egyszer sem támogatták a családi adókedvezmény bővítését, így a kétgyermekesek adókedvezményének növelését sem szavazták meg.

„Az ellenzék rendszeresen beleköt a családi adórendszerbe, az adókedvezmény eltörlését és szűkítését követeli” – mondta. 

Halász János szerint miközben az ellenzéki pártok a magyar gyermekes családoktól elvennének, addig a migránsok betelepítését, pénzügyi támogatását és a családegyesítést megkönnyítő brüsszeli terveket gond nélkül megszavazzák az Európai Parlamentben.