A Fidesz-frakció szóvivője szerint ha a baloldalon múlt volna, akkor ma sem otthonteremtési program, sem családi otthonteremtési kedvezmény (csok) nem lenne.

Halász János hétfői budapesti sajtótájékoztatóján – miután a kormány friss adatokat közölt a csokról – úgy fogalmazott: az ellenzéki pártok kezdettől fogva támadják az otthonteremtési programot, „ha a baloldalon múlna, ismét eltörölnék”, mint azt kormányzásuk alatt egyszer már megtették.

Gyurcsány Ferenc és a szocialisták ugyanis kormányzásuk idején felszámolták az első Orbán-kabinet által bevezetett otthonteremtési kedvezményeket, megszüntették az állami támogatású lakáshitelt, több mint duplájára emelték a lakásáfát, és kockázatos devizahitelekbe kergették a családokat – mondta, megjegyezve, hogy ennek eredményeként 2010-ben már egymilliónál is több bajbajutott devizahiteles család volt Magyarországon.

A Fidesz azonban kormányzása óta – a devizahitelek forintosítása mellett – megteremtette a biztonságos otthonteremtés feltételeit, az erre vonatkozó program milliókkal tette olcsóbbá az otthonteremtést – hangsúlyozta a frakciószóvivő.

Kijelentette: amíg a Fidesz kormányoz, garantált az otthonteremtési program működése, sőt azon vannak, hogy minél többen igénybe vehessék.

Halász Jánost kérdezték az izsáki fideszes polgármester vadászházügyéről, amelyről úgy nyilatkozott: meg kell várni a vizsgálat végét, de ha szabálytalanság történt, annak meglesz a következménye.

A Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki budapesti látogatása idejére tervezett Együtt-tüntetés ügyében a szóvivő kérdésre azt mondta: a demokratikus jogokkal nem szabad visszaélni.

A civil szervezetekkel kapcsolatban tervezett vagyonnyilatkozat-tételi előírásokról szintén kérdésre Halász János azt közölte: a civil szervezetek átláthatóságát szolgáló javaslatról a parlament tavaszi ülésszakán akarnak tárgyalni.

MTI