Czeglédy Csaba a 90-es évek óta tudatosan építette politikai karrierjét és azt az iskolaszövetkezet hálózatot, amelynek köszönhetően már 2002-re nélkülözhetetlenné vált a baloldalon – állította Zuschlag János a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív interjújában.

Képernyőfotó: PestiSrácok.hu

A fiatal baloldal egykori építője, egyben Czeglédy kortársa és mozgalmon belüli riválisa kijelentette: a szombathelyi politikusnak már az első iskolaszövetkezete, a Rébusz is szocialista ifjúsági szervezetek, a BIT és a FIB főszponzora volt. 2002-től a diákokkal minden választás idején aktív kampánymunkát végzett és végeztetett. Cserébe sorra nyerte a munkákat az állami cégektől és a busás pályázati pénzeket a baloldali kormányok idején. A 2010-es kormányváltás utáni időszakban – amikor elzárultak az egyéb pénzcsapok – Czeglédy és cégei, valamint az iskolaszövetkezeti hálózat lett a baloldal fő támogatója, túlélésének anyagi biztosítéka – jelentette ki Zuschlag János. Az interjúból kiderül, hogy diákok felhasználásával, szombathelyi központtal körülbelül húsz éven át épült az a bűnszövetkezet, ami most a hatmilliárd forintos adócsalás gyanújának megállapításával lebukott. A hálózat leleplezésével a nyomozók a kampánypénz-köldökzsinórt is elvágták, így már érthető, hogy a baloldali politikusok, köztük Gyurcsány Ferenc, Kunhalmi Ágnes és Lendvai Ildikó tüntetéseken üvöltve, körömszakadtáig védik a letartóztatott “pénztárost”, azaz Czeglédyt.

Az interjút IDE kattintva olvashatják el. 

demokrata.hu