A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderő-fejlesztési program során olyan szerződéseket kell kötni, amelyek egyszerre szolgálják az ország gazdasági és katonai érdekeit – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Kiemelte azt is, hogy idén az új Nemzeti biztonsági stratégiáról és a Nemzeti katonai stratégiáról is dönthet az Országgyűlés, míg ha a helyzet azt kívánja, akkor több ezer katonát tudnak azonnal a határra vezényelni.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Németh Szilárd úgy nyilatkozott, hogy a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium idei feladatai között meghatározó lesz a honvédelmi életpálya, a toborzás és a katonai képességek visszaszerzése, modernizálása. A honvédségnek 2019-ben rekordköltségvetése van, 513 milliárd forint, ebből 150 milliárd a fejlesztés.

Hozzátette: idén és még hosszú ideig a bevándorlás lesz a legnagyobb kihívás. A terrorveszély szempontjából is a migráció jelenti a legfőbb biztonsági kockázatot. Brüsszel és a hazai ellenzék továbbra is bevándorláspárti.

„Soros György nemcsak ezeket az internacionalista politikusokat, hanem azokat az NGO-kat is tömi pénzzel, amelyek az embercsempészekkel összejátszva hordják be Európába a migránsokat. Ezeknek az útjában vannak a nemzetállamok és a kontinens keresztény kultúrája” – fogalmazott. 

„A májusi EP-választásokon azt kell elérnünk, hogy a jövőben a bevándorláspártiak érdemben ne szólhassanak bele az európai ügyekbe.”

A parlamenti államtitkár kitért a magyar hadiipar újjáépítésére is, ezen a téren ugyancsak van előrelépés. Jelezte: tavaly év végén a honvédség egyes alakulatait már magyar fegyvergyárban összeszerelt 10 ezer darab kézifegyverrel látták el. A kiskunfélegyházi fegyvergyár licenc alapján kezdte meg a honvédség és a rendvédelmi erők számára gépkarabélyok, géppisztolyok és pisztolyok gyártását, és a fegyverek mellett azok NATO-kompatibilis lőszereit is itthon fogják előállítani.

A határvédelemmel kapcsolatban Németh Szilárd elmondta: jelenleg a technikai és a jogi határzár segítségével távol tudják tartani a bevándorlók tömegeit, de ha a helyzet azt kívánja, akkor több ezer katonát tudnak azonnal a határra vezényelni.

Hozzátette: idén két nagyon fontos dokumentum kerül a kormány és az Országgyűlés elé. Az egyik a Nemzeti biztonsági stratégia, a másik pedig a Nemzeti katonai stratégia. Ezeken túl az alaptörvényben is lehet változás a különleges jogrendre vonatkozó passzusokban.