Hárommilliárd forintos, európai uniós támogatású programot indít a kormány megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának elősegítésére – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Szekszárdon.

Schanda Tamás a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi karán tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az Emberi Erőforrás-fejlesztési Operatív Program részeként most induló projekt célja, hogy a megváltozott munkaképességű emberek ne csak védett környezetben, hanem a nyílt munkaerőpiacon is helyt tudjanak állni. A programba több mint hatezer embert vonnak be – tette hozzá.

Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hangsúlyozta: a kormány alapvető célja, hogy a fogyatékos, egészségkárosodott és megváltozott munkaképességű emberek integrációját minden eszközzel erősítse, és ezzel a gazdasági növekedést is fokozza.

MTI