A határzár azt üzeni, hogy Magyarország nem akar bevándorlóország lenni – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn Budapesten újságíróknak.

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely, archív

„A kerítés erős fizikai akadály az illegális migráció előtt, de emellett van egy fontos politikai üzenete is arról, hogy Magyarország nem akar bevándorlóország lenni és ellenáll az ilyen irányú külső politikai nyomásnak” – fogalmazott a kommunikációs igazgató.

A kormánypárti politikus kiemelte, az ellenzék amikor korábban bírálta, illetve most bírálja a határvédelmet, egyrészt azt állítja: lebontanák a kerítést, és beengednék az illegális migránsokat, másrészt politikailag is megadná magát a külső nyomásnak.

Az ellenzék lehet, hogy bénának tűnik, amikor egymással van elfoglalva és hatalmi harcokat folytat, de ebben a kulcskérdésben egy követ fújnak és habozás nélkül lebontanák a határvédelmet ha lehetőséget kapnának rá – közölte.

Hidvéghi Balázs szerint ezzel meggyengítenék Magyarországot, kormányzásuknak Magyarország lenne az első és legfontosabb áldozata és egy legyengült ország nem tudna védekezni sem az illegális bevándorlás, sem a külső politikai nyomás ellen, amely Brüsszelből vagy Soros György részéről érkezik.

A kommunikációs igazgató megerősítette, hogy a támadások ellenére is kitartanak a Stop Soros mellett. Ez egy nagyon fontos törvényjavaslat és minden eszközt be kell vetni, hogy megnehezítsék, ellehetetlenítsék az illegális migráció erőltetését a magyar emberek akaratával szemben – hangsúlyozta.

MTI