Hegedűs Zoltán, a Fidesz-KDNP jelöltjét támogatja a hódmezővásárhelyi közgyűlés többsége a vasárnapi időközi polgármester-választáson.
 

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

A tizennégy fős testületből – melynek maga Hegedűs Zoltán jelenlegi alpolgármester is tagja – a Fidesz-KDNP kilenc egyéni körzetben megválasztott képviselője tartott közös sajtótájékoztatót pénteken. Nevükben Kószó Péter alpolgármester elmondta, mindannyian Hegedűs Zoltán mögött állnak.
    
A politikus úgy fogalmazott, Hódmezővásárhelynek nyugodt fejlődésre és nem politikai polgárháborúra van szüksége. Az elmúlt években azon munkálkodtak, hogy a város nyugodt, békés és élhető település legyen.
    
Kószó Péter közölte, több mint egy évtizede dolgozik együtt Hegedűs Zoltánnal, három éve alpolgármesterként; olyan embernek ismerte meg, aki a polgármesterségre munkaként és felelősségként tekint.
    
Fekete Ferenc szerint Hódmezővásárhely a kampány során a gyűlölködés és a megosztottság városa lett. Képviselőtársaival szeretnék elérni, hogy folytatódjon a város fejlődése, ahogy az a 2014-ben a ciklus elején, Almási István polgármester irányításával elindult – mondta.
    
Kovács László felháborítónak tartja, hogy az egyik jelölt budapesti aktivistákat hív a városba és Soros György szervezeteinek tagjaival figyelteti meg a hódmezővásárhelyieket a választások alatt. A képviselő arra kérte az embereket, kiállásukkal őrizzék meg a település békéjét.
    
Hódmezővásárhelyen Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester halála miatt kellett kiírni időközi választást. Független jelöltként indul Hernádi Gyula orvos, aki 2002-től 2010-ig az MSZP és más pártok képviselőjeként dolgozott a hódmezővásárhelyi közgyűlésben. Szintén független jelölt Márki-Zay Péter közgazdász, s az ellenzéki pártok azt kérték szimpatizánsaiktól, hogy őt támogassák az időközi választáson.

(MTI)