„A holtak is a Fideszre szavaznak”

Fotó: MTI, archív, szerk.

Az MSZP szerint kizárólag a Fidesz-KDNP érdekeit szolgálja és ezért elfogadhatatlan a választási törvények Országgyűlés előtt lévő módosítása. A szocialisták módosító indítványokat nyújtanak be a levélszavazással, a közérdekű hirdetésekkel és a többes ajánlással kapcsolatban.

Fotó: MTI, archív, szerk. 

Molnár Zsolt, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón úgy értékelte, hogy az előterjesztés tovább „fideszesíti” a választási eljárási törvényt, tovább szűkíti a demokratikus joggyakorlást.

Szerinte „a választási rendszer fabrikálása” 2010 után jelentős szerepet játszott a Fidesz 2014-es és 2018-as választási győzelmének arányában.

A szocialista politikus azt mondta, a mostani törvénymódosítás „már-már automatikusan érvényessé” teszi a levélszavazatokat. „A holtak is a Fideszre szavaznak” - fogalmazott, azzal indokolva: megszűnik a névjegyzék felülvizsgálata, helyette automatikus regiszter lesz a határon túli magyaroknak.

Molnár Zsolt a levélszavazatokkal kapcsolatos módosítás mellett elfogadhatatlannak nevezte a határidők szűkítését, a jogorvoslati jog korlátozását és a szigorúbb átjelentkezési szabályokat is.

A kamupártokról azt mondta, a Fidesz-KDNP választási rendszere csinált kedvet e szervezetek létrehozásához és a jelenlegi javaslat sem szüntetni meg azokat, csak némileg szigorítja a működésüket.

Az MSZP-s képviselő közölte, érdemi módosító javaslataik lesznek. A levélszavazást kiterjesztenék valamennyi külföldön élő magyar állampolgárra, a kampányidőszakban pedig nemcsak a fizetett hirdetéseket, hanem a közérdekű hirdetéseket is megtiltanák a kormányzatnak, az önkormányzatoknak, az állami és az önkormányzati cégeknek - ismertette. Utóbbi javaslatukról azt mondta, a legutóbbi választáson a hatalom a közérdekű hirdetésekkel is visszaélt, hiszen azok burkolt politikai üzenetet tartalmaztak.

Molnár Zsolt szólt arról is, hogy meg kell szüntetni a többes ajánlás lehetőségét. Látszólag demokratikus, hogy egy választó több jelöltet ajánlhat, de ez a lehetőség adatmásolásokhoz vezetett - magyarázta.

Az ellenzéki politikus felszólította a kormányt, hogy gondolja újra az egyszerűsített honosítás, illetve a levélszavazás intézményét, amelyek jelenlegi szabályozása visszaélésre, bizonytalanságra ad okot.