Auschwitz light a déli határkerítés, Orbán Viktorra pedig száz év börtön vár – jelentette ki Szanyi Tibor a horányi Duna-parton rendezett Baloldali Sziget Fesztiválon. A szocialisták EP-képviselője szerint Orbán Viktor nem a megoldás, hanem maga a probléma. Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott mindezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a baloldal nem áll ki azok mellett a közös nemzeti kérdések mellett, amelyeket a társadalom nagy része támogat.

Képernyőfotó/EchoTv

Szili Katalin szerint a baloldali pártoknak fel kellett volna sorakozni azon közös nemzeti kérdések mellett, amelyek az emberek biztonságát eredményezik. Hozzátette: az EP választások is Európa biztonságáról és a keresztény értékek megvédéséről szólnak majd.

Kiemelte: a baloldali pártok Európa-szerte nem képviselik a klasszikus baloldali értékrendet, az olyan kérdéseket, mint a szociális vagy a jogbiztonság sokkal inkább a konzervatív pártok biztosítják.

A politikus szerint igenis helye van a keresztnek egy állami ünnepségen, a Parlamentet díszítő zászlón.

Önmagában a kereszt nemcsak egy vallási jelkép, hanem egyszerűen ennek az országnak a valóságát, és önmagában azt a Szent István-i örökséget, ami a Nyugat-Európához történő vezetését jelentett az országnak az államalapításkor

– fogalmazott.

https://www.ustream.tv/embed/recorded/116790469?html5ui