A Ripost szerint több budapesti helyszínen is felbukkantak gyerekek, akiket a Demokratikus Koalíció bérelt fel, hogy kiplakátolják Gyurcsány Ferenc képét.

Minden egyes alkalommal a Gyurcsány-párt plakátjait és szóróanyagait ragasztgatták ki tetszőleges helyszínekre, villanyoszlopokra – írja a portál, amelynek munkatársai meg is szólították a gyerekeket. Kiderült, hogy van köztük tízéves is, de a legidősebbek életkora sem haladta meg a tizenhárom évet.

Magyarországon a törvényi rendelkezések szerint speciális körülmények fennállása esetén 15 év az a korhatár, amikor gyerekek dolgozhatnak, de az általános korhatár ennél magasabb, 16 év – emlékeztetett a Ripost.

Ráadásul a Gyurcsány érdekében plakátoló gyerekek azt sem titkolták, hogy illegálisan, zsebbe fizetik őket: „Le kell fotóznunk mobillal, hogy hova ragasztottuk ki a Gyurcsányt, aztán megszámolják, és ha megvan ötven, akkor azonnal adnak egy ezrest.” A gyerekek szerint még az igazolást is segítenek elintézni a „munkáltatóik”.

A teljes cikk és az összes kép a ripost.hu-n érhető el.

demokrata.hu

Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatóján reagált a Ripostban közölt cikkre.

Azt felelte, hogy nem látta az ezt bizonyító fotókat, de szeretné azt hinni, hogy a gyerekek segítséget nyújtottak a DK-t támogató szüleiknek.

Arra a kiegészítő kérdésre, hogy a gyerekek – elmondásuk szerint – pénzt kapnak a plakátolásért, azt felelte, hogy „ha ez így van, akkor valaki alaposan félreérti, hogy mi a helyes és mi a helytelen”. Azt is hangsúlyozta, hogy a DK nem fizet plakátragasztásért vagy kampányolásért.

Később a DK közleményben tudatta: a 3 fiatal közül kettő felnőtt korú, a harmadik pedig, aki a két plakátoló mellett áll a fotón, DK-párttag szüleinek segített a kampányban. „A plakátot ragasztó két fiatal önkéntesünk azt is elmondta, hogy (.) vasárnapi napon, nem iskolaidőben plakátoltak, természetesen önkéntesen, ingyen, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül” – írták.

MTI, demokrata.hu